Search by category:
Egyéb kategória

Almási László is ott van a szlovák válogatott keretében

Almási László is ott van a szlovák válogatott keretében
Lencsés Zoltán
2021. 09. 28., k – 17:48

2021. szeptember 28., kedd – 18:00
Friss ikon
Off

Törzs

A szlovák labdarúgó-válogatott október 8-án Kazanyban Oroszországgal, három nappal később pedig Eszéken Horvátországgal játszik vb-selejtezőt. Tarkovič összesen 27 játékost hívott be a keretbe, amelyből ezúttal is hiányzik a Mönchengladbach középpályása, Bénes László, ott van viszont az Ostrava támadója, Almási László, aki debütálhat a válogatottban.

A csallóközi Almási jól sikerült heteket tudhat maga mögött, utóbbi három bajnokiján egyaránt gólt szerzett, csapatával pedig a Plzeň– Slavia–Sparta hármas mögött a 4. helyen áll a bajnokságban. „Jól megy neki Csehországban, nekünk pedig egy klasszikus kilencesre volt szükségünk, akinek olyan a testfelépítése, mint az övéˮ – mondta Tarkovič Almásiról. 

A szövetségi kapitány meghívót küldött a Napoli középpályásának, Stanislav Lobotkának is, aki bár formába rendült a szezon elején, de szeptember 11-én megsérült és azóta nem lépett pályára. „A szeptemberi vb-selejtezők után szerettük volna megőrizni a folyamatosságot, hiszen akkor jó színvonalú mérkőzéseket játszottunk. Abból a keretből csak sérülés miatt kerültek ki néhányan. Lobotka állapotát még megvizsgáljuk a gyülekezőnˮ – érvelt Tarkovič, aki hozzátette: azért hívott be összesen 27 játékost, mert a koronavírus-járvány súlyosbodik, és ezáltal nehezebb lenne utólag feltölteni a keretet.

A behívottak között ismét ott van a spanyol másodosztályú Oviedóban kevés játéklehetőséget kapó Erik Jirka, valamint az MLS-ben focizó Albert Rusnák, aki legutóbb márciusban szerepelt a névsorban. A keretbe behívott négy kapus közül egyedül a Piast Gliwice hálóőre, František Plach véd rendszeresen, de az utóbbi hetekben kevés játéklehetőséget kapott klubjában Peter Pekarík, Patrik Hrošovský és David Strelec is.

Kisebb meglepetésre csak a tartalékok között kapott helyet Róbert Mak, a Ferencváros támadója, akivel Tarkovič eddig rendszeresen számolt.

A szlovákok a vb-selejtezőcsoport 3. helyén állnak 9 ponttal, hátrányuk az éllovas horvátok és az oroszok mögött 4 pont. A katari vb-re a csoport első helyezettje jut ki, a másodikra pótselejtező vár. „Bízom benne, hogy a játékosok mindent elkövetnek, hogy harcban maradjunk a kijutásért ezután a két mérkőzés után. Az oroszokat legyőztük márciusban, de nem hiszem, hogy emiatt félnének tőlünk. Minden mérkőzés más, az októberi időszak számunkra döntő jelentőségű lesz.ˮ

(TASR, lz)

Kapusok: Marek Rodák (Fulham), Dominik Greif (Mallorca), Dušan Kuciak (Lechia Gdansk), František Plach (Piast Gliwice)
Védők: Peter Pekarík (Hertha), Martin Koscelník (Liberec), Lukáš Pauschek, Vernon de Marco (Slovan), Martin Valjent (Mallorca), Ľubomír Šatka (Lech Poznan), Milan Škriniar (Inter), Tomáš Hubočan (Omonia Nicosia), Dávid Hancko (Sparta Praha)
Középpályások: Patrik Hrošovský (Genk), Juraj Kucka (Watford), Marek Hamšík (Trabzonspor), Matúš Bero (Vitesse), Ondrej Duda (Köln), Stanislav Lobotka (Napoli), Albert Rusnák (Real Salt Lake), Erik Jirka (Oviedo), Lukáš Haraslín (Sparta Praha), Tomáš Suslov (Groningen), Ivan Schranz (Slavia Praha)
Támadók: Róbert Boženík (Düsseldorf), David Strelec (Spezia), Almási László (Ostrava)

Cím
A szlovák válogatott kerete

Bevezető

Štefan Tarkovič szövetségi kapitány a Csehországban remek formában játszó Almási Lászlót is behívta a szlovák labdarúgó-válogatott oroszok és horvátok ellen készülő keretébe. Bénes Lászlót azonban ismét mellőzi a tréner.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Read More

Post Comment