Search by category:
Egyéb kategória

Nívós beszélgetéseknek ad otthont a komáromi könyvtár

Nívós beszélgetéseknek ad otthont a komáromi könyvtár
Vataščin Péter
2021. 10. 02., szo – 17:34

2021. október 2., szombat – 17:52
Friss ikon
Off

Törzs

Berg Judit és Nyáry Krisztián mellett Daniela Kapitáňová, Lucia Molnár Satinská voltak a Rév vendégei csütörtök este. Egyikük neve sem ismeretlen az irodalomkedvelő közönség számára, s a komáromi könyvtár tervei szerint januártól heti rendszerességű programnak számítanak majd a hasonló rendezvények – akkorra azonban már a könyvtár felújított Eötvös utcai főépületében várják a vendégeiket.

Gazdag témakör

A könyvtári esteken nem csupán irodalmi művek kerülnek terítékre, hanem történelmi és aktuális társadalmi-közéleti témák, idővel akár esti egyetem formájában is. Fabó Mária igazgató lapunknak elmondta, kiegyensúlyozottságra törekednek a magyar és a szlovák nyelvű rendezvények arányában, s a könyvtár nem titkolt szándéka az sem, hogy felélessze a 2017-ben véget ért, civilek által működtetett Komáromi Szalon hagyományát.

Leírás

Fabó Mária könyvtárigazgató (kép: Szinnyei József Könyvtár)

Irodalom több megvilágításban

Ennek első lépéseként Berg Judit meseíró és Nyáry Krisztián irodalomtörténész érkezett Komáromba a könyvtár meghívására. Előbb rendhagyó irodalomórát tartottak  Berg Judit a Marianum-iskolában, Nyáry Krisztián a Selye-gimnáziumban , este pedig a könyv jövőjéről, olvasási szokásaikról és a digitális kor kihívásairól beszélgettek Gazdag Józseffel a Révben, telt ház előtt. Az estről terjedelmes összefoglaló jelent meg lapunk szombati számában, a Szalon című mellékletben.

Leírás

Berg Judit órát tart a Marianum-iskolában (kép: Szinnyei József Könyvtár)

Ezt megelőzte egy szlovák nyelvű rendezvény, „Többnyelvű Szlovákia: Mi veszik el a fordításban?” címmel, amelyen Gabriela Magová műfordító és rádiós műsorvezető beszélgetett Daniela Kapitáňová írónővel és Lucia Molnár Satinská nyelvtudóssal. A nagyon barátságos hangulatú disputából már az elején kiderült, hogy Kapitáňová és Molnár Satinská gyermekkorában mindkettejük szülei „titkos” nyelvként használták a magyart, amelyet ők aztán később, igen sajátságos körülmények között tanultak meg. Kapitáňovánál ez a pont a Magyar Területi Színházban végzett munkája során jött el, míg Molnár Satinská egyfajta kamaszkori lázadásként sajátította el a magyar nyelvet. Egybehangzóan számoltak be arról is, hogy nem volt egyszerű feladat megbirkózni egyszerre idegen- és munkanyelvként a magyarral. Daniela Kapitáňová emlékei szerint neki a feje fájt a színházi próbák után, Lucia Molnár Satinská pedig arról számolt be, neki néha még a szája is fájt tőle, ugyanis nagyon aktív artikulációt igényel. Ezt követően több témát is érintettek, kezdve a szlovák nyelvtanítás sajátosságaitól a kortárs szlovák irodalom helyzetéig.

Megújuló könyvtár

A Szinnyei József Könyvtár átalakulóban van: a főépület felújítása már a célegyenesbe ért, a napokban indult el a könyvtár új, hivatalos Facebook-oldala, készül az új logó és az új – kétnyelvű – honlap, frissülni fog a könyvállomány, s mint Fabó Mária igazgatótól megtudtuk, a könyvtár magyar és szlovák rendezvényeit mostantól az irodalmi élet jeles szereplőiből álló kuratórium koordinálja majd. Az intézményvezető szerint céljuk az, hogy a komáromiak – kicsik és nagyok egyaránt – otthon érezzék magukat a könyvtárban.

Bevezető
Komárom |

Átalakulóban a komáromi Szinnyei József Könyvtár, amelynek kezdeményezésére januártól heti rendszerességgel kerül sor egy-egy disputára az irodalmi vagy a tudományos élet magyar és szlovák képviselőivel. A közönség a héten első ízben kaphatott ízelítőt arról, hogy miként képzeli el az intézmény a beszélgetőesteket.

Település / hely
Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment