Search by category:
Egyéb kategória

Megvalósították a forgatókönyvet: megalakult a Szövetség

Megvalósították a forgatókönyvet: megalakult a Szövetség
Mészáros Richárd
2021. 10. 02., szo – 19:21

2021. október 2., szombat – 19:31
Friss ikon
Off

Törzs

A három politikai szubjektum összeolvadása formálisan a somorjai Csölösztőn, a Hotel Kormoránban tartott közgyűlésen valósult meg. Az esemény bizonyos értelemben valóban formalitás volt, hiszen a legfontosabb tisztségek pártok közti elosztásáról és arról, hogy azokat ki töltheti be, már sokkal korábban megszületett a valódi döntés.

Így a Szövetség elnökévé szombaton formálisan is megválasztották Forró Krisztiánt, aki eddig az MKP-t vezette. A közös pártnak a hosszas egyeztetések során kitárgyalt alapszabálya szerint a formáció első elnökét mindenképpen az MKP adja. Arról pedig, hogy a tisztséget Forró töltheti be, már szeptember 19-én az MKP történetének utolsó kongresszusán döntöttek. Ellenjelölt állítására formai lehetőség sem kínálkozott, borítékolható volt, hogy Forróé lesz a tisztség.

Hasonlóképpen történt a jelöltállítás a közös párt második és harmadik legfontosabb posztjára is. Már a hárompárti egyeztetések során kiderült, hogy az Országos Tanács elnökét a Híd adhatja, gyakorlatilag ezzel párhuzamosan nyilvánvalóvá vált, hogy Sólymos László, a Híd vezetője töltheti majd be ez a tisztséget. Formálisan a Híd azonban csak most pénteken jelölte Sólymost a posztra. Mivel ugyancsak ellenjelölt nélkül indult a szombati kongresszuson a posztért, a közgyűlés különösebb időhúzás nélkül, gyakorlatilag jóváhagyta a kinevezését.

A hárompárti megállapodás szerint a harmadik legfontosabb poszt, a Szövetség egyetlen alelnöki tisztsége az Összefogásnak jár. Erre a mozgalom a vezetőjét, Mózes Szabolcsot állította egyetlen jelöltként. A kongresszus ezt si simán megszavazta.

Megkezdődött a Szövetség alakuló kongresszusa
2021. 10. 02., szo – 12:24
Mészáros Richárd
Gallery images

Leírás

Somogyi Tibor felvételei

Az elnökségi tagok

A Szövetség belső szerkezete ugyancsak a hárompárti megállapodás része volt. Az MKP, a Híd és az Összefogás a közös párt 18 tagú országos elnökségében, a politikai szubjektum legfontosabb testületében 9:5:4 arányban képviselteti magát. Sólymos László (Híd) OT-elnök a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, ők mindig delegálni fognak egy nem magyar nemzetiségű tagot a nekik jutó elnökségi helyek valamelyikére. Ezzel is szeretnék továbbvinni a Híd interetnikus eszméjét.

Az elnökség MKP-s tagjai: Bárdos Gyula, Beke Beáta, Berényi József, Cziprusz Zoltán, Farkas Iván, Forró Krisztián, Furik Csaba, Őry Péter, Viola Miklós.

A Szövetség elnökségének hidas tagjai: Agócs Attila, Pataky Károly, Rigó Konrád, Michal Goriščák, Sólymos László.

Az Összefogást az elnökségben Bauer Ildikó, Nagy József, Orosz Örs és Mózes Szabolcs képviseli.

Platformok

Ahogy az 1998-as pártegyesítés után, az elődpártok most is ún. platformok formájában élnek tovább a közös szubjektumban. Az MKP platformját Berényi József, a Hídét Rigó Konrád, az Összefogásét Orosz Örs vezeti. Bár az utóbbi két szubjektum formálisan csak pénteken állított jelöltet, míg az MKP ezt is még szeptember 19-én letudta, várható volt, hogy a szóbanforgó posztokra ezek a személyek kerülnek, már lapunk is napokkal korábban írt erről.

A platformok lényege, hogy egyfajta önállóságot biztosítsanak a három szereplőnek a közös párton belül, így például kölcsönösen nem szólhatnak bele, hogy az egyes egységek kit jelölnek a nekik jutó tisztségekre. A Szövetség MKP-ból érkező elnöke, Forró azonban az Új Szó-stúdióban is arról beszélt, hogy a platformnak idővel közelednie kell egymáshoz. A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón felmerült kérdésre, mi szerint mekkora lesz az egyes platformok valódi autonómiája, Forró arról beszélt, a három szereplőnek meg kell találnia a közös hangot. Arra vonatkozóan, hogy például a Híd platformja a jövőben is megfogalmaz-e kritikát az MKP stratégiai partnere, a Fidesz felé, az újdonsült OT-elnök, Sólymos azt mondta, az ilyen kérdésekkel párton belüli egyeztetések során foglalkoznak majd. A Híd korábban többször is bírálta a magyar kormánypárt egyes lépéseit.

Ugyanilyen kérdésként merült fel, hogy vajon a Szövetség örökli-e az MKP és a Fidesz közti stratégiai partnerséget. Forró ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott egyértelműen, inkább arról beszélt, keresniük kell a kapcsolatot a mindenkori magyar kormánypártokkal. A Szövetség külpolitikai irányultságáról Sólymos pedig azt emelte ki, a közös párt az Európa-párti, prodemokratikus, atlanti irányultságú értékeket vallja magáénak és ennek fényében keresi a partnereit is.

A Szövetség közgyűlése jóváhagyta: a közös párt elnöke Forró Krisztián
2021. 10. 02., szo – 13:29
Mészáros Richárd
Gallery images

Leírás

Somogyi Tibor felvételei

Hangulat

A fentiekből látszik, hogy a Szövetség alakuló közgyűlése gyakorlatilag meglepetés nélkül, egy előre, minden apró részletében megírt forgatókönyv szerint zajlott. Ezt tükrözte, hogy az esemény jelentős része nyilvános volt, de az utolsó, elvben zárt szakasz során is nyitva volt az ülésterem ajtaja, az előtérben várakozó újságírók hallhatták mi történik odabent. Ám ennek során sem történt semmi olyan, amely nagyban eltért volna a már jó előre tudható menetrendtől. A jelenlévő küldöttek között akadtak azonban olyanok is, akik nem voltak elégedettek a felállított viszonyrendszerrel, de ennek nyilvánosan szinte senki sem adott hangot.

A Szövetség közgyűlése jóváhagyta: a közös párt elnöke Forró Krisztián

Csölösztő |

A frissen alakult Szövetség jóváhagyta, hogy az első elnöke az MKP által delegált Forró Krisztián legyen. Az MKP-ból, a Hídból és az Összefogásból alakult közös párt Országos Tanácsának élére Sólymos Lászlót (Híd), az politikai szereplő alelnökének Mózes Szabolcsot (Összefogás) választották.

Az MKP-tól a Hídon át egészen a Szövetségig, mi történt az 1998-as pártegyesítéstől napjainkig?

Egy idővonalba szedtük össze azokat a jelentősebb eseményeket, amelyek az MKP 1998-as megalakulása óta meghatározták szlovákiai magyar pártpolitikát.

A Híd és az MKP a múlté, holnaptól új korszak vár a szlovákiai magyar pártpolitikára

Pozsony |

A somorjai Csölösztőn holnap, azaz szombaton minden bizonnyal megalakul a Szövetség, amely az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével jön létre. Ezzel a szlovákiai magyar pártpolitika egy új szakaszba lép.

Bevezető
Csölösztő |

Szombaton megtartotta alakuló közgyűlését a Szövetség, amely az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével jött létre. A kongresszuson minden aszerit történt, ahogy az már a napok, vagy akár hetek óta ismert információk szerint tervben volt.

Település / hely
Csölösztő

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment