Search by category:
Egyéb kategória

Remetei komp helyett gönyűi szolárhajó

Remetei komp helyett gönyűi szolárhajó
Hegedűs Norbert
2021. 10. 11., h – 14:47

2021. október 11., hétfő – 17:30
Friss ikon
Off

Törzs

„Az elmúlt időszakban vízi turisztikai fejlesztésekbe kezdtünk. Egy itteni dunai szabadstrand kialakítása mellett szeretnénk a szemközti, szlovákiai Kolozsnémát és Gönyűt vízen is összekötni. Mindkét településen kiépült a – nálunk negyven emberre tervezett – úszó ponton, ahol kiköthetnek, a csallóközi település ráadásul szolárhajót is nyert egy pályázaton. Ha itt 2022 októberére megépül az Eurovelo6 kerékpárút Komáromig, az még több turistát vonzhat ide, vélhetően sokan kompon érkeznek vagy mennek tovább Csallóköz felé majd a kétkerekűjükkel” – bizakodik Major Gábor, Gönyű polgármestere.

Negyvenötezer eurós támogatást nyertek Kolozsnéma néhány éve a komp beszerzésére, öt százalékos önerő mellett. A kikötéshez szükséges ponton már jóval korábban kiépült ott, nemrégiben pedig Gönyűn is.

Rokonok és barátok laknak a két településen (a csallóközi falut ötszázan lakják, a Győr melletti települést háromezren), akik csak jókora kerülővel, a medvei hídon keresztül juthatnak el egymáshoz. Miután mindkét ország csatlakozott az unióhoz, Szlovákiában már akkor kérték a kompjárat beindítását – sikertelenül. A szolárhajó próbaüzeme tart, egy gönyűi hajóst is megbíztak a kormányzásával, a rendszeres kishajójárat azonban legkorábban jövőre indulhat be a két település között.

Szigetköz és Csallóköz között korábban is volt próbálkozás a vízi összekötésre. 2014-ben indult 3,2 millió eurós támogatással a Dunaremete és Bős közötti komp. A vízi jármű azonban többször is meghibásodott, költeni kellett rá, s már a kezdetekkor is főként a főszezonban üzemelt. A fenntartási kötelezettség lejárta után aztán meg is állt, már évek óta nem közlekedik a két part között.

Bevezető

Minden adott: a két ponton kikötő elkészült, a hajó próbaüzemben, nem csoda, hogy jövőre egy vízi összekötés elindítását tervezik Gönyű és a szemközti Kolozsnéma között a Dunán. A tizenkét személyes vízi járműre kerékpárok is felférnek. Ez különösen akkor lehet fontos, ha 2022-ben megépül a Gönyű és Komárom közötti Eurovelo kerékpárút. A Dunaremete és Bős közötti kompjárat már nem üzemel.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Cséfalvay Attila

Read More

Post Comment