Amikor azt tudakoljuk, hogyan maradt lélekben fiatal és derűs, dalszövegfoszlányokkal válaszol. „Zene nélkül mit érek én”, „…mint egy bohóc a színpadon”.

Első fellépés az iskolában

Amikor arról faggatjuk, mi volt az első komoly kapcsolata a zenével, egy régi iskolai emléket idéz fel. „Az alapiskola hatodik osztályába jártam, gyereknap volt. A kilencedikes fiúknak volt egy zenekaruk, és az egyik tag odaszólt. Kis Čeku, ha a bátyád olyan remekül tud énekelni, akkor biztosan te is megtanultál valamit tőle. Hát velük mentem, énekeltem, ez volt az első fellépésem. Emlékszem, tele volt gyerekkel az iskolaudvar. Másnap, amikor az egyik órára nem sikerült felkészülnöm, a tanítónő odaszólt: Belőled nem lesz semmi más, csak egy énekes zenész. A bátyám egyik kedvenc cseh számát énekeltem, fel is játszottuk az utolsó CD-mre, amin van két saját számom is, ezek régebben készültek” – emlékezik vissza mosolyogva a kezdetekre a lemezlovas.

Kottaismeret nélkül is

„Amikor kilencedik osztályba jártam, a nagyobb gimnazisták vittek magukkal énekelni. Az általános műveltséget nyújtó középiskola elvégzése után kitanultam a géplakatos szakmát, bevonultam katonának, de miután leszereltem, elmentem sofőrnek a gázgyárba, mert így folytatni tudtam a zenélést” – folytatja Čeku. Megalapították Komáromban a Modifik zenekart, és bár huszonnyolc éve Gútán él, mindig is komárominak érezte magát az előadó. A héttagú Modifik banda 1972–73–74- ben minden lehetséges versenyen, fesztiválon tarolt. A Slovkoncert zenei központ tagjai jutalomból kiengedték két hónapra Romániába zenélni a fiúkat.

„A Maria Negra olyan üdülőközpont volt, ahová sok német kiránduló járt, abban az időben a külföldön élő családok ilyen nyaralóközpontokban tudtak egymással találkozni. A Slovkoncert azt ajánlotta, lépjünk be a profi zenekarok közé, amihez le kellett tennünk az államvizsgát. A hét tagból öten vállaltuk a megmérettetést, csak az volt a bökkenő, hogy nem ismertem a kottát! Volt egy nagyon jó roma zongoristabarátom, aki sajnos ma már nincs köztünk, én csak a becenevét tudom. Mókus olyan fantasztikus zenész volt, aki elsők közt került ki a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, és hétvégenként járt haza Pestről, de kiválóan felkészített. Amikor a zongorista leült játszani a vizsgakor, megállítottam és rászóltam, hogy nem úgy van a kottában. Amikor megmutattam a vizsgáztatónak is, hogy nem játssza jól, ő is belátta a tévedést. Miután remekül levizsgáztunk, elkezdett bántani a dolog és bevallottam a vizsgáztatónak, hogy én nem ismerem a kottát” – táncol vissza ismét a múltba Čeku. Fél évük volt a gyakorlásra, a szlovák és magyar dalokról át kellett hangolódniuk az angol slágerekre, és kimehetett a csapat 1976-ban fél évre Norvégiába.

Elvették az útlevelüket

„Akkoriban nagyon nagy dolog volt, ha egy zenekar kijutott külföldre, de voltak olyan időszakok is, amikor elvették fél évre az útlevelünket és csak itthon játszhattunk. Családom volt, idős szüleim, nem állt szándékomban kint maradni, de ezt hiába magyaráztam az illetékeseknek. Hiszen ha odakint akartam volna maradni, akkor már az eddigi kiutazások során is lett volna rá lehetőség. Akkoriban már jártunk Németországban, Belgiumban. Ez az úgynevezett aranykor 1974-től 1990–91-ig tartott. Rengeteget zenéltünk Svájcban, nyolc hónapot töltöttünk kint, luxushelyeken, ötcsillagos szállodákban” – sorolja az előadó. Klasszikus jazz-zenét, örökzöldeket, minden korosztályt megszólító repertoárt kínáltak, de nem mindig volt összeegyeztethető a külföldi zenélés a családi élettel.

„Megnősültem másodszor is Svájcban, és akkor abbahagytam a zenélést. Az első házasságomnak azért lett vége, mert fél éveket külföldön voltam. Megvártam, míg a lányom nagykorú lett, még zenéltem a szalagavatóján, aztán elmentem. Svájcban a házasságom két évig tartott, végül az anyukám miatt tértem haza, aki már nagyon idős volt. Sok zenei felkérést kaptam, végül egy barátommal vendéglőt nyitottunk Komáromban, és ott kezdtem a lemezlovasságot. Mégsem az vagyok, aki csak áll a keverőpult mögött. Én szórakoztatom az embereket, mindenki tudta rólam, hogy szólóénekes voltam” – teszi hozzá Rudolf Čerňanský. Legutóbb Kamocsán találkozhattunk vele a nyári főzőfesztiválon, ahol az előző években mintegy tízezer vendégnek játszott. A fesztivál idei, huszadik évfordulóján is színpadra lépett. Ránézett a vendégekre, és tudta, milyen zenével járhat a kedvükbe.

Mi az, hogy hetven?

„Múlt szombaton voltam hetvenéves. Igen, gondolkodóba estem ezzel kapcsolatban. Megfordult a fejemben, hogy kik az idősek? Nem érzem magam annak! Az tartja bennem a lelket, hogy a fiatalok továbbra is szívesen hívnak a szalagavatókra, de gyakran játszom rendezvényeken a szüleiknek, az egykori tanáraimnak. A lányomnak, az unokámnak is játszottam már, nagyon vegyes a közönségem! Ki kell érezni, hogy mit kérnek, milyen zenétől érzik magukat jól az emberek. Zeneszolgáltatónak tartom magam. Igen, ez egy jó kifejezés!” – hangsúlyozza Čeku.

A vendégek az örökzöldek közül rendszerint Boney M-, Abba-, Smokie-, Kool & The Gang-slágereket kérnek, mert ezt hallgatták otthon a nagyszülők, a szülők is. Táncra perdülnek a Neoton és az Elán együttesek dalaira, bálokból nem hiányozhat Helena Vondráčkovától a Dlouhá noc (Hosszú éjszaka), és mindig keresettek Maté Péter dalai, az LGT is örök, és sorolhatnánk az Edda, a Republic, az Apostol, vagy Majka dalait.

„Volt olyan kérés is, ami meglepett, például amikor francia vendég is volt a rendezvényen, de ilyenkor is feltaláltam magam. Az otthoni, mintegy kétezer darabból álló CD-gyűjtemény töredékét hordom magammal négy kofferben, mindegyikben 150 hanghordozóval, mások USB-kulcson viszik, én szeretek keresgélni, válogatni” – mondja Čeku. Hetvenévesen is végigtáncolja az estét a keverőpult mögött. A születésnapján egy lakodalomban zenélt.

Nyolc hónap csend

A koronavírus-helyzetben nyolc hónapig nem szólalt meg a zene a rendezvényeken, mert rendezvények sem voltak. A lemezlovasnak hiányzott a közönség, a pénteki, szombati elindulások. A kényszerpihenő idején sem hagyta abba a kerékpározást, hosszú távú gyaloglást, hetente két-három alkalommal teker a Komárom–Gúta szakaszon, vagy gyalogol a Gúta és Kamocsa közti útvonalon.

„Nagyon jó családi hátterem van. Van egy gyönyörű unokám és februárban leszek dédapa! A harmadik feleségemmel huszonnyolc éve alkotunk egy párt, és van egy huszonnégy éves fiunk. Hamarosan, amikor mindenki hazaér, megünnepeljük a jubileumot, és november-december táján a zenész barátokkal is mulatunk egy jót” – búcsúzik az előadó.

Nem kérdezzük, meddig lehet folytatni a lemezlovas hivatást, mert a válasz ott bujkál Čeku kortalan, örökifjú mosolyában: amíg szól a zene, és amíg van értő közönség.