Ilyen az energia és áram drágulása is. A Covid miatt a gazdasági szereplők aktivitása lelassult, majd a világ különböző részein más ritmusban támadt fel. A szállítások új irányokat vettek, az USA-ból a cseppfolyósított földgáz inkább Ázsia felé megy, Európába kevesebb jut. Mindez éppen akkor, amikor az oroszokkal való viszony újra mélyponton: Moszkva bezárta a NATO-beli orosz nagykövetségét, miután kémvádakkal kiutasítottak 8 orosz diplomatát (ügynököt). Viszont az orosz gáz így nem jön az Északi Áramlat 2 vezetéken, sem Ukrajnán át, sem máshonnan. Persze politikai nyomásgyakorlás ez, de mindig is az volt.

Az olajszállítás kapcsán már a Szuezi-csatornát blokkoló hajó idején világossá vált, hogy sok tanker heteket fog késni. Ezt csak tetézte az amerikai időjárás: a texasi rekordhideg tavasszal és az Ida hurrikán az onshore és offshore termelést is megakasztotta hosszú napokra.

Ehhez megszokottan hozzátehetjük a kiberkockázatot: az amerikai Colonial Pipeline elleni hackertámadás érezhető benzinár-növekedést okozott az USA keleti partvidékén, és az egész iparágat emlékeztette, mennyire sérülékeny lehet.

A világ energiafogyasztása nem csökken. Az elektromos autók, a home office és más faktorok sem mérsékelték, miközben a megújuló energiatermelés sok helyen nem tartja a lépést, van ahol a technológia is hiányzik, és sok elektromos hálózati rendszerben egyszerűen a tárolási kapacitás sem áll rendelkezésre ahhoz, hogy az ingadozásokat ellensúlyozzák.

Látjuk, hogy egyes országokban elkezdték néhány órákra lekapcsolni a nagyobb fogyasztókat, az utolsó, legkevésbé jó megoldás jegyében.

Ez még mindig csak az energiapiac. Nem beszéltünk az emiatt is elkerülhetetlenül emelkedő élelmiszerárakról, a klímaváltozás élelmiszer-termelésre gyakorolt hatásáról, vagy éppen arról, hogy az állami költségvetésekben hogyan kúszik egyre magasabbra a klímaváltozás okozta természeti katasztrófák ára. Magyarul: egyre több pénzbe kerül – a megelőzés mellett – a károk ellentételezése.

A rövid távú bizonytalanság azoknak a szereplőknek kedvez, akik ilyenkor befolyást akarnak szerezni. Ahogy az oroszok igyekeznek gyorsan és olcsóbb árakkal a balti áramszolgáltatók alá vágni (mivel jóval kevésbé klímabarát módon állítják elő, ezért olcsóbbak lehetnek); vagy ahogy csipeket vásárol fel egy-egy kínai gyártó, mivel tart attól, hogy az USA még jobban megnehezítheti a hozzáférését a félvezetőpiachoz.

Nagyon dinamikus idők ezek, amelyekben már nincs egyetlen különálló ágazat, mindegyikre hat a többi, és az egészre hat a politika és az állami intézkedések – akár jól irányzottak, akár tévesek.

Meg kell szoknunk azt a gondolkodást, ami a különböző életterületeink közti összefüggéseket jobban előtérbe helyezi. A válságok mostanra összeértek, és nem kevés szerencse és szaktudás kell ahhoz, hogy ebből ne legyen egy csúnya, rendszerszintű sokk.