Az arab lant eleganciája – Anouar Brahem budapesti koncertjéről
Vataščin Péter
2021. 10. 27., sze – 14:23
Alighanem mindig örök kívánnivalót hagy maga után, ha kedvelt zenészeink albumait csak otthon hallgatjuk. Legyen szó bármilyen csúcsminőségű hangosításról, az élő varázst semmi nem képes pótolni akár évtizedek után sem – hát még ha olyan rendkívül finom szálakból szőtt művészetről van szó, mint a tunéziai származású Anouar Brahemé!
Az úd megújítója
Az 1957-ben Tuniszban született zenészt az úd (arab lant) forradalmi megújítójának tartják. A hangszerrel már 10 éves korában megismerkedett, majd mire 1981-ben hat évre Párizsba költözött, már mestere volt az údnak, játékát pedig jazz-elemekkel is bővítette. A francia fővárosban nem kisebb nevekkel működött együtt, mint amilyen például Maurice Béjart táncos-koreográfus vagy Gabriel Yared zeneszerző. 1990 után vált igazán nemzetközileg ismertté, 1991 és 2017 között 11 szólóalbuma jelent meg a nagy presztízsű müncheni ECM-kiadónál. E lemezeken olyan zenészek társultak mellé, mint – többek között – Jan Garbarek, John Surman, Jack DeJohnette, Dave Holland, Jean-Louis Matinier vagy Kudsi Erguner.
Teher nélküli mélység
A több mint egy évtizede együtt játszó kvartett tagjai az úd-művész mellett Klaus Gesing (szoprán szaxafon, basszklarinét), Björn Meyer (basszusgitár) és Khaled Yassine (darbouka, bendir). Az már a koncertleírásból is kiderült, hogy az életmű egyfajta keresztmetszetéből nyújtanak válogatást a MOM Kulturális Központ – mint utóbb kiderült – enyhén foghíjas nézőterén ülő rendkívül lelkes közönségnek. Ha jól hallottam, talán a „The Astounding Eyes of Rita“ c. 2009-es lemezről szerepelt a legtöbb kompozíció.
Hogy mi az élő varázs egyik legmarkánsabb vonása egy Brahem-koncerten? Elsősorban talán az, hogy már-már tudatalatti mélységekig hatoló zene mennyire „nem terhelt“, miközben javarészt „súlytalanság“ hangulatát idézi fel, s olyan biztonságérzetet kelthet a hallgatóban, amelynek az szinte csak a legmeghittebb gyermekkori emlékeiben leli párját. Ezt erősíti a döbbenetesen együtt lélegző négy zenész barátságos kiállása, valamint az, hogy a brilliáns hangszertudást megkímélik mindenféle magamutogató öncélúságtól. Különösen látványos ez magánál Anouar Brahemnél, aki szinte csak „hagyja“, hogy az úd megszólaljon, s nem kelti azt az érzetet, hogy ő az, aki a hangszere fölé nő.
A fül néha nem akarja elhinni, hogy lehet ilyen szerves egységbe ágyazni az arab skálákat a jazz különféle, szabadon burjánzó zenei megoldásaival. A koncert „belső terében“ talán nem, azt követően azonban eszébe juthat a hallgatónak az is, hogy ha az efféle fúzió ilyen ragyogó egységben és alázattal működhet a zenében, akkor talán van erre némi esély a zaklatott külvilágunkban is.
A legutóbbi hétvégén hosszú idő után tette ismét tiszteletét a magyar fővárosban a GetCloser Concerts sorozatának köszönhetően a világ egy legfontosabb údművésze, Anouar Brahem és kvartettje.