Search by category:
Egyéb kategória

Bíróság dönt a darnózseli darabolós gyilkos testvéréről

Bíróság dönt a darnózseli darabolós gyilkos testvéréről
Sudár Éva
2021. 11. 04., cs – 09:30

2021. november 4., csütörtök – 09:41
Friss ikon
Off

Törzs

Dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő megerősítette: azzal vádolják F. Csillát, hogy hazudott a hatóságnak és a bíróságnak amikor azt állította: öccse az ő lakásán tartózkodott N. né K. Judit megölése idején. Ennek a hazugságnak a tényét még az a bírósági fórum is kimondta Tatabányán, amelyik végül felmentette N. Jánost. A férfit végül a Kúria ítélte el jogerősen, 21 évet kapott. Erről és a védelem álláspontjáról itt írtunk korábban: https://ujszo.com/gyor/vadat-emelnek-a-darnozseli-gyilkos-testvere-ellen  

A védelem azzal érvel, hogy nem szabad összemosni az emberölés ügyét és a hamis tanúzásét. Dr. Jován László ügyvéd szerint ugyanis az emberölési ügyben „egy többszörösen mérlegelt ítélet született, s „egy bizonyítékmérlegeléssel elvetett vallomás esetében erősen vitatható, hogy ez alapján megállapítható-e a hamis tanúzás. Annak objektíve kell hamisnak lenni. Az egyes szempontok közül azt fogadta el a bíróság, ami a vádat támasztja alá, ami pedig nem támasztja alá, sőt kifejezetten cáfolja, azt elvetették” – mondta korábban az Új Szónak. 

Annyi biztos, hogy a büntetőtanácsok sarkos kijelentései az „alibiről” tulajdonképpen az alapját jelentik a vádirati tényállásnak, például azt, amit a Tatabányai Törvényszék bírája mondott: ki van zárva, hogy N. János ott lett volna a hívások időpontjában – avatott be a vád álláspontjába dr. Gál Katalin. 

Jován ügyvéd egyébként a feleséggyilkosság ügyében – a jogerős ítélet után – az Alkotmánybírósághoz fordult, beadványát elutasítottak, ezt követően Strasbourgnál is panasszal élt, mivel szerinte sérült a tisztességes eljáráshoz való jog. Ennek folyományától azonban már nem tart az áldozat családja, amelyet éveken át nyomasztott a drámai fordulatokat hozó eljárás. Dr. Gál András, az áldozat családjának jogásza mondta el az Új Szónak: elméletileg a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kimondhatja, hogy Magyarországon megsértették valakinek a tisztességes eljáráshoz való jogát. Ez esetben pedig  nemcsak anyagi kártérítésre lenne kötelezhető a magyar állam, hanem az ügyész automatikusan felülvizsgálati kérelmet kell, hogy benyújtson a Kúriára, aminek pedig orvosolni kellene az eljárás tisztességén esett csorbát. „Annak az esélyét nullához közelinek látom, hogy az EJEB ebben az ügyben bármiféle megállapítást tegyen a tisztességes eljárás kapcsán.” – jegyezte meg. 

A hamis tanúzással kapcsolatban talán könnyű a közvélemény számára egy szerető testvért mentegetni, de dr. Gál András hangsúlyozta, hogy F. Csilla az első kihallgatásától kezdve élhetett volna mentességi jogával, s ő nem ezt választotta, hanem számos alkalommal ismételte meg hamis tartalmú vallomását. „Vallomásáról már a nyomozati szakban bebizonyosodott, hogy akár elkövette a testvére a bűncselekményt, akár nem, az egészen biztos, hogy eközben F. Csilla lakásán nem járt, tehát a vallomása objektíve hamis tartalmú” – ,mondta a sértetti képviselő, hozzátéve azt is, hogy itt lényegében a tettes szinte egész családja érintett volt a hamis tartalmú vallomásokban.  

„Többek között a tettes édesapja, aki jelen volt a holttest megsemmisítésekor, szintén nem tagadta meg a vallomástételt, nem élt mentességi jogával, hanem mentő tartalmú vallomást tett. Ő azóta meghalt” – mondta. „Hamis tartalmú vallomást tett emellett F. Csilla férje, F. Viktor is, hiszen megerősítette felesége hamis tartalmú vallomását, hogy a tettes az elkövetés idején pont náluk járt. Az ő esetében az ügyészség nem emelt vádat. hiszen ő a vallomása szerint nem volt otthon, amikor a gyilkos náluk járt, neki csak elmesélte a felesége, hogy »épp most ment el a Jani, amikor betoppant este a munkából«, tehát elméletben nem zárható ki, hogy őt a felesége így megtévesztette.” 

Dr. Gál Katalintól úgy tudjuk: a sógor felelősségét vizsgálták, de vele szemben megszüntették az eljárást. 

A hamis tanúzási ügyben a büntetési tétel egytől öt évig terjed, bár az áldozat családját képviselő ügyvéd súlyosabb minősítésben gondolkodna.

A darnózseli alibi: a család letöltendő börtönt kíván a testvérnek

A darnózseli feleséggyilkos testvérének a hamis tanúzásért mindenképpen a tettével arányos büntetés járna – véli az áldozat és a család jogi képviselője, aki szerint ez kizárólag a végrehajtandó szabadságvesztés lehet. Ha egy darabolós gyilkosnak hamis alibit szolg

Bevezető
Darnózseli |

Megszületett a vádirat: büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettével vádolják a darnózseli feleséggyilkos testvérét. Hamarosan végzést hoz a bíróság, tárgyalás akkor lesz, ha ezek után kéri a felek.  

Település / hely
Darnózseli

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Laczó Balázs

Read More

Post Comment