Search by category:
Egyéb kategória

Tragédia a rockfesztiválon

Tragédia a rockfesztiválon
Juhász Katalin
2021. 11. 08., h – 09:37

2021. november 8., hétfő – 10:24
Friss ikon
Off

Törzs

 Huszonöten kórházba kerültek, közülük 11 fiatalt újra kellett éleszteni, több mint 300 könnyebb sérültet helyben láttak el. Egy fesztiválozó már be is perelte a szervezőket, egymillió dollár kátrérítést követelve, mivel szerinte előre látható és megelőzhető lett volna a tragédia. Ez a fiatalember lavinát indíthat el. De nézzük, mi történt. 

Helyi idő szerint péntek este kilenc után egyre többen közelebb akartak kerülni a színpadhoz, előre tolva a tömeget. A nagy nyomás hatására sokan elvesztették egyensúlyukat és a földre kerültek, társaik pedig átestek rajtuk. A középen rekedtek eközben kifelé igyekeztek a tömegből, még nagyobb tumultust okozva. 
A fő attrakciónak számító Travis Scott-koncert kezdetére ötvenezren zsúfolódtak össze a színpad előtt. A veszélyt nemcsak a szervezők észlelték, hanem a rapsztár is, aki többször leállította a koncertet, hogy nyugalomra intse rajongóit. Ez azon-ban nem segített, az előrenyomuló tömeget nem lehetett megállítani, egyre többen sérültek meg, veszítették el eszméletüket, és kitört a pánik. Többen a kameraállványokra kapaszkodtak fel, onnét integetve kértek segítséget. A koncert negyven perc után félbeszakadt, ezután már csak a kétségbeesett ordítozás és sírás hallatszott. 
A helyszínen kiépült egy tábori kórház, ahol a kisebb zúzódásokkal érkezőket ellátták, egy houstoni hotelben információs központ létesült azok számára, akik nem tudtak kapcsolatba lépni hozzátartozóikkal. A halálos áldozatok nevét és korát sokáig nem hozták nyilvánosságra, illetve egymásnak ellentmondó információk keringtek. A tegnapi hivatalos tájékoztatás szerint a legfiatalabb áldozat 14 éves volt, a legidősebb pedig 27. 
A rendőrség a helyszínen készült videókat vizsgálja, a közösségi oldalakat ellepték a fesztiválozók beszámolói. A hatóságok szerint ezeket nem szabad készpénznek venni, ám a sokszor ismétlődő állításokat kivizsgálják. Ilyen például az, hogy a helyszíni egészségügyi személyzet egy része nem volt szakképzett, még pulzust mérni sem tudtak, vagy hogy a biztonságiak ignorálták a tömegből érkező első segélykiáltásokat. 
Már a délután készült videókon és fotókon látszik, hogy nyitáskor is akadtak problémák. A beengedésnél sokan nem voltak hajlandóak sorban állni és a fémkordonokat ledöntve jutottak be fesztivál területére. Odabent sokan zsúfoltságra panaszkodtak, annak ellenére, hogy hivatalosan ugyanannyi jegyet adtak el idén, mint a két korábbi évben.

Leírás

Már a beengedésnél gondok adódtak     (Forrás: Instagram) 

A fesztivál kapacitása 50 ezer fő volt, ezt a terület nagyságához mérten állapították meg. Ám a résztvevők valós számát egyelőre senki sem tudta megmondani, ahogy azt sem, hányan jutottak be jegy nélkül a kordonok ledöntésekor. Hiába állt rendelkezésre nagy terület, a fő koncertre mindenki kíváncsi volt, ezért keletkezett sűrű tömeg a színpad előtt.
Travis Scott nemcsak headlinerként szerepelt a programban, hanem ő az Astroworld alapítója és tulajdonosa is. Azaz elsősorban az ő rajongói érkeztek a rendezvényre. Az eredetileg egynapos fesztivál Scott 2018-as albumának címét kapta, a látványelemek is az album borítóját idézik. Eddig két alkalommal rendezték meg, 2018-ban és 2019-ben, tavaly a pandémia miatt elmaradt, idén kétnaposra tervezték, olyan sztárokkal, mint az Earth, Wind & Fire, 21 Savage, a Tame Impala, Bad Bunny, SZA vagy Young Thug. 
Sikeres vállalkozásról van szó, már az első évben elővételben elfogyott 35 ezer jegy, mielőtt még bejelentették volna a fellépőket. A következő Astroworld szintén telt házas lett, a helyszínen már nem árultak jegyeket, ahogy idén sem. Travis Scott szombaton közleményben tudatta, hogy mélyen le van sújtva a történtek miatt, mindenben együtt kíván működni a hatóságokkal, valamint kész anyagi segítséget nyújtani az áldozatok családjainak. Egyelőre nem tudni, felelősségre vonják-e a rapsztárt mint a fesztivál tulajdonosát, a nyomozás a helyi sajtó szerint hónapokig eltarthat. Az első körben azt vizsgálják, elegendő biztonsági embert alkalmaztak-e a szervezők, illetve mennyire volt biztonságos a helyszín elrendezése. 
Ez a huszonegyedik század legsúlyosabb fesztiváltragédiája az Egyesült Államokban. Európában legutóbb 2000-ben a dániai Roskilde fesztiválon taposott agyon a tömeg kilenc fiatalt a Pearl Jam koncertjén – ezt az eset részben felderítetlen maradt, a jegyzőkönyvbe annyi került, hogy valószínűleg az esőzésektől felázott, csúszós talaj okozta a tragédiát. Ezt követően tiltották be az európai fesztiválokon a crowdsurfinget (amikor a tömeg a levegőbe emel és kézről kézre ad, azaz „szörföztet” egy-egy embert). 
Nálunk az eddigi legsúlyosabb fesztiváltragédia 2009-ben történt a trencséni Pohodán, amikor az erős viharban összedőlt koncertsátor alatt két ember életét vesztette, és több mint hatvanan megsérültek. Az ügyben csak 2018-ban született ítélet, a bíróság a sátrat építő német cég felelősségét állapította meg, és nagy összegű kártérítésre kötelezte őket.

Leírás

Travis Scott, a fesztiváltulajdonos              (Fotó: Shutterstock) 

Bevezető
Houston |

Káoszról és túlzsúfoltságól számoltak be azok a résztvevők, akik ép bőrrel megúszták a hétvégi Astroworld fesztivált Houstonban. A tömeg nyolc embert agyontaposott, több százan szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket Travis Scott fellépése alatt. Ez az USA huszonegyedik századi történetének legsúlyosabb fesztiváltragédiája. 

Település / hely
Houston

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment