Search by category:
Egyéb kategória

Kiderült végre, honnan indult a koronavírus-járvány

Kiderült végre, honnan indult a koronavírus-járvány
Balaskó Réka
2021. 11. 19., p – 12:20

2021. november 19., péntek – 13:00
Friss ikon
Off

Törzs

Az új koronavírus első bejelentett esete a kínai Vuhan város egyik piacáról származik, ahol az első fertőzött egy eladónő volt, és nem pedig egy könyvelő, ahogy eredetileg gondolták – tájékoztatott a Reuters egy amerikai tanulmány eredményéről, amelyet a Science folyóiratban közöltek csütörtökön.

Az említett könyvelő esete eddig arra engedett következtetni, hogy a vírus igazából egy vuhani laboratóriumból terjedt el. Csakhogy a férfi tünetei 2019. december 16-án jelentkeztek.

A tanulmány szerzője, Michael Worobey biológiaprofesszor elmondta, hogy a vuhani piacon dolgozók körében már ezen időpont előtt kitört a járvány. A nulladik páciens pedig egy tengeri herkentyűket áruló eladónő volt, akinél december 11-én mutatkoztak a tünetek.

Ez a különbség aközött, mikor egy oltott és egy oltatlan megfertőződik!

Marek Kajan gyógyszerész szerint az oltott fertőzöttek kisebb kockázatot jelentenek a társadalomra nézve, mint az oltatlanok… Nézzük, miért!

Az év elején Kína által, az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együttműködésében végzett tanulmány kizárta a laboratóriumból kiszivárgott koronavírus elméletét, és azt állapította meg, hogy a SARS-CoV-2 valószínűleg denevérekről, egy másik állaton keresztül jutott át az emberre. A tanulmány szerint azonban további kutatásokra van szükség.

A WHO múlt hónapban egy új szakértői csoport tagjait javasolta a vizsgálatra, akik ismét a vírus eredetét kutatnák – közölte a Reuters.

(br, pluska)

Bevezető

A kutatók megtalálták a nulladik pácienst is…

 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment