Search by category:
Egyéb kategória

Tóth Klára és Gál Piroska kapták a Pogány Erzsébet-díjat

Tóth Klára és Gál Piroska kapták a Pogány Erzsébet-díjat
Vataščin Péter
2021. 11. 20., szo – 16:00

2021. november 20., szombat – 16:30
Friss ikon
Off

Törzs

A róla elnevezett díjat ezentúl évente adományozzák annak, aki ezt a megtiszteltetést „a közösségépítésben és szervezésben példamutató tevékenységével” magának kivívta – fogalmazott az eseményen a SZAKC sajtóközleménye szerint Fekete Irén, a héttagú kuratórium elnöke.

A 2020-ban elhunyt Tóth Klára a Zoboralján a kulturális-közösségi élet terén kifejtett tevékenységéért kapta a díjat, amit a családja vett át. Az 1940-ben, Rimasimonyban született Gál Piroska – aki jelenleg a rimaszombati Wass Albert Nyugdíjas Klub elnöke – ugyancsak a helyi közösségi életben kifejtett sokrétű tevékenységéért kapta az elismerést. (SZAKC)

Leírás

Gál Piroska (fotó: SZAKC)

Bevezető
Komárom |

A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás november 19-én első alkalommal adta át a Pogány Erzsébet-díjat a komáromi Tiszti pavilonban. A Pogány Erzsébet-díj posztumusz díjasa Tóth Klára, díjazottja pedig az 1940-ben, Rimasimonyban született Gál Piroska lett.

Település / hely
Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment