Fogalom a gyárvárosi „Kulák”, aminek neve hivatalosan Sport italbolt is volt, a háborúig pedig „Lengyel-féle vendéglőnek hívták az akkori tulajdonos után. Száz évig működött a Kölcsey utcában, majdnem egyidős a munkásnegyeddel. Az épület tulajdonosai szerint a kis forgalom tette be a kaput a kocsmának. „Két fő oka is volt a lejtmenetnek. A kilencvenes évektől egyre kevesebben jártak ki az ETO-meccsekre, másrészt kétezernégyben a vagongyárat lebontották a Budai úton” – mondja Pető Judit.  

Egy bácsi bejött, azt hitte, kocsma 

„Teljesen átalakítottunk mindent a testvéremékkel és a családjával – utal Nyáriné Pető Ildikóra és Nyári Gáborra. „Mindenkinél vannak gyerekek, náluk kettő, nálunk három. Ikerházzá építettük át Kulákot, az ajtót arrébb helyeztük és 2014-ben költöztünk be”. 

A mostani nappali volt a kocsma főbb helyisége az asztalokkal. A család jót mulatott eleinte azon a tényen, hogy ma az étkezőasztal áll a kocsmai vécék helyén. A tetőtéri lakrészhez vezető lépcső mellett volt a söntéspult, metlaki csempejét kétgalériánkban viszontlátjuk. 

„A ház ma is mindenkinek Kulák. Egyszer – emlékszem – itt teáztunk az anyukámmal és az anyósommal, hirtelen kinyílt az ajtó, belépett egy bácsi. Kezében volt egy kötélfülű szatyor, azt szépen letette a fal mellé, majd indult a „pult” felé, amikor meglátott minket. Annyit mondott: „Pardon, ez nem kocsma?” – meséli Pető Judit. 

Egy utcai harc színhelye 

A hölgy három gyermekével, férjével és a testvére családjával örökölte az ingatlant, amit a régi iratok szerint összesen négyszer bővítettek, volt egy nagy átalakítás 1937-ben, épp egy jó nagy verekedés évében. Ahol tehát most a nappali van, ott egy vasárnapra virradó hajnalon 84 éve összeszólalkozott három munkás, köztük egy igazi fenegyerek, Tombác József. Meghallotta a csetepatét a kint posztoló rendőrjárőr, bejött rendet csinálni, de a falnak szorították. Társa is betoppant, kardja fején találta a hírhedt Tombácot, s a dolognak híre ment Budai barakkokban, aminek lepusztult viskót csak „Angyalföldnek” hívták ekkoriban. „Üsd a zsarut” felkiáltással mintegy 300-an indultak fel a későbbi Lukács szakközépiskolai helyén állt barakokból, hogy bosszút álljanak Tombácért, a Kölcsey utcában kövek repültek a rendőrök felé. Kerékpáros rendőrök érkeztek, s az utcai harcnak végül a riasztólövések vetettek véget – írta a Győri Hírlap 1937.- június 8-én. A Győri Törvényszék 2-3 heti fogházra ítélte a főkolomposokat (Győri Nemzeti Hírlap, 1937. okt. 19.). A barakokkal 1944. áprilisában bombázás végzett, de a környék zsidósáságnak még ez lett a második gettója közvetlenül a deportálás előtt. 

Újabb kor következett: a „Kuláké” 

„A dédapának Érsekújváron hatalmas vendéglője volt, kitelepítették őket 1948-ban. Itt, a gyárvárosi házban pedig svábok laktak, akiknek szintén menni kellett. Az érsekújvári vendéglő fejében kapta dédapa a Kölcsey utca 3-at, s a nagyapa mesélte róla, hogy amikor a vonatról meglátta a Városházát, keresztet vetet, mert azt hitte, az a Bazilika. Feltűnő jelenség volt magas kucsmájával a szegény munkásnegyedben, három teli vagonnal érkezett, míg más kitelepítettek három bőrönddel jöttek. A vagonok fával, szénnel voltak megrakva, azt lerakta az udvaron, amire a környék lakói sorban jelentek meg a kapuban, mert azt hitték, tüzép nyílt. Így aggatták rá a nevet – avat be a Kulák-titokba Pető Judit. Viszont rejtély maradt, hogyan tudta a dédapa Budapesten elintézni, hogy megmaradjon a ház tulajdonjoga. Az üzemeltetést vették el tőle 1951-ben, az államosításkor. Így mindössze három évig vezette vendéglőjét, aminek épületéről a Vaszari- és Nyári-család – ha taxival megy haza – ma is azt mondja a sofőrnek: „a Kulákhoz legyen szíves.”