Search by category:
Egyéb kategória

Párkányban nagyon kevés az első oltásra érkezők száma

Párkányban nagyon kevés az első oltásra érkezők száma
Mészáros Richárd
2021. 12. 13., h – 12:49

2021. december 13., hétfő – 13:00
Friss ikon
Off

Törzs

A Nyitra megye alá tartozó Párkányi Rendelőintézet nagy kapacitású oltópontján szombaton és vasárnap zömmel azok voltak oltáson, akik már a harmadik vakcináért jöttek.

Nyolcvan százalékuk a harmadik oltásra érkezett, 10-13 százalékuk a második adagért, ugyanakkor az először oltásra érkezők száma nagyon alacsony. Szombaton a 688 beoltott személyből csak ötvenhatan voltak, akik most először kaptak vakcinát, vasárnap pedig a 678 oltott emberből csak negyvenketten voltak, akik először jöttek oltásra. A lakosság oltakozási kedve tehát nem jó, újak alig érkeznek” – mondta el lapunknak Czékus András, a poliklinika igazgatója. Czékus hozzátette, az általa legutóbb ismert adatok szerint a párkányi körzetben az átoltottság 45-47 százalékos volt, a hatvanöt év felettiek 65 százalékos átoltottságát még maga Párkány városa sem érte el. Ilyen szempontból a falvak sem állnak jól, több település az 55 év felettiek 55 százalékos átoltottságát sem tudta abszolválni. Ugyanakkor a polgármesterekkel jó az együttműködés, a községi hivatalok segítenek az idősek, mozgáskorlátozottak, betegek regisztrációjában – tudatta az igazgató. Párkányban karácsony előtt most hétvégén lesz tömeges oltás, azaz december 18-án és 19-én, Pfizerrel és Modernával oltanak majd. Mindkét nap reggel nyolctól délután fél kettőig szúrják a Pfizer vakcináját, aztán délután kettőtől háromig adják a Modernát, majd a fennmaradó oltóanyag függvényében azokat, akik nem regisztráltak. Márpedig jó, ha előjegyzésünk van, mert akkor nincsenek galibák oltáskor, simán zajlik minden – tette hozzá az igazgató.

A magyarlakta területeken nagyobb az oltakozási kedv

Az oltakozási arány egyértelműen nagyobb a megye magyarlakta területein. Szerintem nagy szerepe van ebben a magyar médiának, ahol tényleg napi szinten az oltás fontosságát hangoztatják. Szlovákiában a kormányon belüli nézeteltérések sajnos nagyobb szelet fújnak az oltást ellenzők vitorlájába és természetesen az országos oltási kampány is csak alapjáraton van” – fejtette ki lapunknak Dr. Viola Miklós, a Nyitra megyében működő mobil oltócsoport vezetője. A MEDCHIR, kft. által üzemeltetett mobil oltóállomás május 28-tól működik, mára már túllépték a harmincezer fős beoltottsági számot.

Nagyon sikeres az együttműködés a településekkel és ezért jelentősen javult a beoltottsági arány a megye déli régiójában. Az oltást az igényeknek megfelelően egy vagy két, négyes létszámú csoport végzi, attól függően, hogy milyen a lakosság oltakozási hajlama. Szeptemberben és októberben ez a folyamat hanyatlott, de november közepétől újra megugrott a lakosság oltakozási kedve. A járvány fellángolását látva többen tudatosították az oltás fontosságát, és egyben kezdetét vette a harmadik oltás felvétele is. A mobil oltóközpontunk csoportos oltást folytat abban az esetben, ha településen összegyűjtik az oltásra érkező lakosokat, vagy pedig individuális az oltás, ebben az esetben a mozgássérült lakos közvetlenül a lakhelyén veszi fel az oltást” – fűzte hozzá az orvos.

Oltásellenesség és járványkezelés

Viola Miklós szerint az oltásellenesek agresszivitása és a kormány következetlen járványpolitikája is sokat ront a helyzeten.

A covid helyzet legnagyobb negatívumának azt tartom, hogy egyes oltásellenes személyek csatározásokat folytatnak, vagy támadják a közösségi hálókon keresztül azokat a posztokat, melyek az oltás fontosságát hangsúlyozzák. Az oltás vállalása, vagy elutasítása mindenkinek magánügyének kellene lennie. Nem értem, azokat a kirohanásokat, melyek az oltást ellenzők részéről agresszív üzenet csatározásokba torkollanak. Meggyőződésem, hogy a világjárványt csak a kötelező oltás tudná a legrövidebb úton a feledésbe süllyeszteni. Ezért tartom fontosnak a napi szintű oltási kampány hirdetését a médiákban. Mindez Szlovákiában elképzelhetetlen, mivel ez a kormány nem tud egy egységes járványpolitikát kialakítani. Így nagyon kicsi az esélye a kötelező oltás bevezetésének még a társadalom egyes rétegénél sem, gondolok itt a nyugdíjas korosztályra, vagy a pedagógusok, egészségügyi alkalmazottak esetére. Így el kell fogadnunk, hogy hazánkban egy hosszasan elhúzódó járványnak leszünk a részesei” – fejtette ki véleményét az orvos.

Az omikron és a gyerekek oltása

Viola doktor szerint csak abban az esetben lehet megszüntetni a további mutációk kialakulásának veszélyét, ha már nem lesz jelen környezetünkben a Covid vírus, elimináljuk a létezését, megmaradását.

Az omikron további sorsa, a lakosságra gyakorolt hatása még nem látható tisztán. Ami látható, hogy nagyon gyors a terjedése és ami a legsajnálatosabb, hogy gyermekeinkre jelentősen veszélyesebb, mint az előző mutáns. Ezért egyre nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni a gyermekek oltására. Azt mindenki tudja, hogy a járvány végét csak a Covid elleni védettség megszerzése hozza el a számunkra és hogy az, ami tovább bonyolíthatja a helyzetet, az esetlegesen egy újabb mutáció megjelenése” – mondta Viola Miklós doktor, aki részt vesz a lakosság mobil oltásában.

Bevezető
Párkány |

A most oltakozóknak több mint 80 százaléka már a harmadik oltásra jött a hétvégén a párkányi oltópontra, de az először oltakozók száma borzasztó kevés. A mobil oltásoknál a megye egészét tekintve jobb a helyzet.

Település / hely
Párkány

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Buchlovics Péter

Read More

Post Comment