A cél szentesíti az eszközt. Jó magyarázat arra, hogy egy nemes cél érdekében (kinek mi a nemes?) bármilyen eszközöket felhasználhat az ember. A bármilyen eszköz pedig valóban bármilyen eszközt, fegyvert, kényszerítést, megfélemlítést, testi, lelki kínzást is jelenthet és jelent.

Kinek van ehhez joga? Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata egyebek mellett tartalmaz egy megszívelendő mondatot, amelyen talán elgondolkozhatnánk így karácsony táján: „Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.”

Ésszel és lelkiismerettel bírván. Vagyis feltételezzük, hogy az ész, a gondolkozás, amely egyedül az ember sajátja a Földön, valamint a lelkiismeret, amely az emberi társadalomban élve a szocializáció folyamatában alakul ki, elég kell hogy legyen arra, hogy ne gyilkoljuk egymást. Virtuálisan sem! A szocializáció komoly erővel bír, nem mindegy, ki milyen környezetben, körülmények között nevelkedik, milyen gondolatokat ültetnek el a fejében, és ez milyen érzéseket vált ki belőle.

Ha élete során csak negatív visszajelzésekkel találkozott, nehezen birkózik meg a problémákkal. A súlyos helyzetekből felállni, a problémát felismerni és megtalálni a megoldást – nehéz és gyakran hos?

szú folyamat is lehet. Vannak emberek, akiknek ez soha nem is sikerül, mert nincs rá lehetőségük, halvány reményük sem, és vannak, akik nem is tudják, nem hiszik el, hogy kiléphetnek a fényre, és új életet kezdhetnek.

Karácsony kapcsán a segítségre, egymás megbecsülésére, a szeretetre, a gondoskodásra, a gyengébbek felkarolására szólítanak fel a keresztény értékek nevében. Az egyéni felelősségvállalás, a nehéz helyzetben élők segítése – legyen ez bármilyen csekélynek tűnő – nagyon fontos minden társadalomban, minden időben.

orlátozottak azonban az egyéni lehetőségeink, mert a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés nem számolható fel egyéni szinten. A társadalom egészének fellépésére van szükség, ez pedig ideális esetben a politikai hatalom, a gazdasági hatalom és a harmadik szektor – a civil szféra összefogásával valósítható meg. Itt pedig nem egy nagy érzelmi összeborulásra gondolok, hanem arra, hogy a politikai hatalmat arra használja a kormány és a parlament, hogy olyan egyensúlyt teremtsen az országban, amely e három szektor kölcsönös és átlátható ellenőrzésén alapul. Persze, idealizmusnak tűnik, de az erre való törekvés útján lehet eljutni egy valódi demokráciához.

Mai helyzetünkben sajnos nem sok remény van arra, hogy ez a cél gyorsan teljesülhet. A posztszocialista társadalmaknak még idő kell ahhoz, hogy egyéni és társadalmi – politikai – szinten felismerjék, merre vezet az út egy valódi demokráciát képviselő rendszer felé. Mivel ésszel és lelkiismerettel bírunk, egyszer talán sikerül.