Search by category:
Egyéb kategória

A WHO a globális egészségügyi munkaerőhiány súlyosbodására figyelmeztet

A WHO a globális egészségügyi munkaerőhiány súlyosbodására figyelmeztet
Mészáros Richárd
2021. 12. 21., k – 08:02

2021. december 21., kedd – 08:14
Friss ikon
Off

Törzs

A szervezet vezetője felhívta a figyelmet az orvosok és ápolók világszerte növekvő hiányára.

Az orvosok, ápolók „több mint két éve éjjel-nappal dolgoznak, és sokan közülük kiégtek, nem kapnak megbecsülést a munkájukért”. Emlékeztetett arra, hogy a világjárvány kezdetén „sok támogatást” kaptak az egészségügyi dolgozók. Ezt azonban tettekre kell váltani: a kormányoknak segíteniük kell a munkakörülményeik javításában a fizetés és a képzés terén – hangsúlyozta.

„A Covid az egész egészségügyi rendszer számára kihívássá vált. Egy olyan időszakban, amikor több dolgozóra – ápolókra és orvosokra – van szükségünk, valójában elveszítjük őket” – folytatta a főigazgató.

Elmondása szerint „már a járvány előtt is komoly hiány volt az egészségügyi szakemberekből”. A helyzet most még tovább romlik – tette hozzá.

Azt hangoztatta, hogy megérti az egészségügyi dolgozók csalódottságát. Felszólította ezért a médiát: „emlékeztesse az országokat, hogy valóban fektessenek be az egészségügyi rendszerekbe, különösen a munkaerőbe”.

Szólt arról is, hogy a koronavírus omikron variánsa gyorsabban terjed, mint a delta változat, és fertőzéseket okoz a beoltott vagy a betegségből felépült emberek körében.

Kijelentette: már „következetes bizonyítékok vannak arra, hogy az omikron variáns lényegesen gyorsabban terjed, mint a delta”. Hozzáfűzte, valószínű, hogy a beoltott vagy felépült emberek is meg- vagy újrafertőződnek.

Észrevétele összhangban áll a londoni Imperial College múlt heti tanulmányának megállapításával, amely szerint az újrafertőződés kockázata több mint ötszörös, és nincs jele annak, hogy az omikron variáns enyhébb lenne, mint a delta.

Gebrejeszusz kijelentette, 2022 legyen az az év, amikor „véget vetünk a világjárványnak”. Legyen az az esztendő, amikor minden ország befektet a jövőbeni ilyen mértékű katasztrófákra való felkészülésbe. Végezetül sürgette a nemzeteket, hogy fordítsanak forrásokat az egészségügyi alapellátáson alapuló fenntartható egészségügyi rendszerek kiépítésére, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáféréssel.

A WHO szerint a világjárvány kezdete óta csaknem 274 millióan fertőződtek meg a koronavírussal, amely több mint 5,35 millió áldozatot szedett.

Bevezető

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik amiatt, hogy a koronavírus-járvány idején a súlyos munkakörülmények és a megfelelő támogatás hiánya miatt sok egészségügyi szakembert veszítettek el – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató egy hétfői genfi tájékoztatón.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment