Search by category:
Egyéb kategória

Hadd legyek ma valakinek áldása

Hadd legyek ma valakinek áldása
Száz Ildikó
2021. 12. 21., k – 20:48

2021. december 23., csütörtök – 11:45
Friss ikon
Off

Törzs

Danczi Mónika hitoktató, a Hajnalvándor együttes vezetője, dalszerző, szövegíró és cserkész egy személyben, emellett morzejelekből kirakott, liturgikus szövegeket rejtő gyöngy-karkötőket készít és a Ringató baba-mama foglalkozások lelkes érsekújvári, tardoskeddi, szőgyéni és kürti vezetője.

Adventi Hajnalvándor-koncert

Advent negyedik vasárnapján az 1998-tól működő Hajnalvándor együttes online-koncerttel ajándékozta meg a közönséget. „Az élet legnagyobb titka, ha áldásai vagyunk másoknak. Isten nem akarja, hogy nehéz dolgok történjenek velünk. Az a dolgunk, hogy öleljük magunkhoz szeretettel mindazt, amit ad” – hangzott el a koncerten az új, Hadd legyek ma valakinek áldása című dal bevezetőjeként.

„Merjünk kérni. Kimondani, hogy hát eddig ért az én tudományom uram, most te jössz. Tanuljunk meg örülni mindannak, amink van” – hangsúlyozta Danczi Mónika, amikor Sík Sándor, Áldott, aki előre néz című megzenésített versét adták elő. Hitoktatói hivatását ilyen módon is gyakorolja az előadó, aki úgy véli, az emberek nagyon gyakran beleragadnak a múlt történéseibe. Holott ha reggel felébrednek, elég volna tudatosítaniuk, hogy Istennek van egy fantasztikus terve az adott napra. Ez a fajta hozzáállás jellemzi Mónika egész életét, mindennapjait még a koronavírus-helyzetben is. A Hajnalvándor együttesnek nagyon kevés lehetősége volt az elmúlt időszakban találkozni a közönséggel, csak néhány liturgikus eseményen, ünnepi szentmisén volt erre mód. Kiderült, hogy a jezsuita nővérek által szervezett, Igent mondok lelkigyakorlat is csak online-felületen valósulhat meg, mégis megszületett az új daluk, amit a csapat tagjai külön-külön a saját otthonaikban játszottak fel. Végül sikerült elmenniük a lelki nap záró miséjére, ahol élőben is előadhatták Danczi Mónika dalát. Alkotáskor mindig az égiekre hagyatkozik, ő „csak” leírja, megpendíti a húrokat.

Ringató foglalkozások

A baba-mama foglakozások az éppen aktuális járványhelyzethez igazítva zajlottak ebben az évben, júniustól kora őszig találkozhattak a fiatal családok. A csecsemőkortól cseperedő korig ajánlott foglalkozásokat nyári melegben Kürtön, Érsekújvárban, Szőgyénben és Tardoskedden odakint, a szabadban tartották. „A rekkenő hőségben mondtam is az anyukáknak, hogy igazi hősök. Egész nyáron tartottuk a foglalkozásokat, de néhány anyuka óvatosabb volt és ebben a bizonytalan időszakban inkább távol maradt. Mások éppen ellenkezőleg, azt érezték, végre kimozdulhatnak, társaságban lehetnek a gyermekeikkel. Kora ősszel az volt a legnagyobb gond, hogy túl gyakoriak lettek a légúti megbetegedések, a bezártság idején legyengült a gyerekek immunrendszere. A vírushelyzetben nem lehetett teljesen felszabadultan játszani és megcsappant a csoportok létszáma. Korábban 15-20 család, most alig 7-8 szülő és gyermek vett részt a foglalkozásokon” – mondta Danczi Mónika. A közös játék, éneklés, muzsikálás öröme azonban erőt adott a résztvevőknek. A magyar ölbeli mondókák és játékok iránt a vegyes, vagy a teljesen szlovák családok is érdeklődtek. Danczi Mónika egy olyan háromgyerekes szlovák családot is látogat Érsekújvárban, ahol csak az édesanya távolabbi rokona beszél magyarul. Véleménye szerint a nyugdíjas, kissé elszigetelt életet élő magyar pedagógusokra nagy szükség van az ilyen családokban, ahol szeretnék megismertetni a gyerekekkel a magyar dalokat, játékokat.

Gyöngyökbe rejtett üzenetek

Én egy nagy, öreg cserkész vagyok, aki ma már a háttérből figyelem az eseményeket és csak akkor szólalok meg, amikor kérdeznek. Ettől függetlenül a törzsi csoportban ott vagyok, ha valamire szükség van. A cserkész újság lelki rovatába ma is írom a cikkeket, a közösségi oldalra az adventi egyperceseket, amivel előkészítjük a Betlehemi-láng fogadását. A fiaim aktív cserkészek, vezetőképző tisztekként is jelen voltak. A férjem fonta vesszőkosarak mind-mind tele vannak különféle cserkész-kellékekkel, mindig is életünk szerves része volt a cserkészet” – vezet be kis házi műhelyébe Danczi Mónika, miközben folytatjuk a beszélgetést. A szoba egyik sarkában a Ringató-online foglalkozások felvételére előkészített dolgok, a másik sarokban a gyöngyfűzés elengedhetetlen kellékei. Megannyi színes gyöngy, érme, kapocs. „Tizenegy hónapon át dolgoztam Böjte Csaba testvér egyik magyarországi központjában és a Bonum tévében, ez alatt nagyon sok hívő emberrel ismerkedtem meg. Tanúságot tenni szerettem volna a gyöngyfűzéssel is. Felfigyeltem arra, hogy alig akad olyan bolt, vagy web áruház, ahol bibliai feliratokkal díszített tárgyakat kínálnának. Bejelentkeztem egy webshop-készítő tanfolyamra és elkezdtem a bögrék, pólók, törölközők tervezését. Mindenféle fura feliratokkal árulnak pólókat, bögréket, az ördögnek hosszú listája van. Tenni akartam ellene” – mondta Danczi Mónika. Isten igéjét, zsoltár részleteket fűz morze-jelekkel a karkötőire, valamennyi egyéni tervezésű, személyre szabott. A szenteket ábrázoló érméket megáldatja és vallja, az ilyen holmi viselője oltalom alatt áll.

A dalokban, az ékszerekben egyaránt szeretném átadni a keresztény üzenetet, hogy mindannyian Isten remekművei vagyunk, ő nem alkot selejtet. Olyan nincs, hogy a ránk bízottakat ne tudjuk elvégezni. Minden napnak megvan a maga ajándéka, ha nyitott szívvel élünk” – mondja búcsúzóul Danczi Mónika. Harmatcseppek címmel vár kiadásra vendéglátónk versgyűjteménye, újabb ajándék mindazoknak, akik ebben a nehéz időszakban is mernek a jóra, a szépre hangolódni.

 

Bevezető

A mosolya felhangol, még mielőtt megszólalna, vagy dalra fakadna. Gitárját a hittanórákra is magával viszi, a gyerekek nagy örömére. Az egyik kis lurkó a zenés programmal fűszerezett tanórán megkérdezte: Tanító néni, miért nem jelentkezik az X-faktorba?

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Száz Ildikó

Read More

Post Comment