Nézzünk körül, Magyarország még csak simogat a korlátozásokkal
Sudár Éva
2021. 12. 24., p – 10:22
Tedros Adhamos a WHO főigazgatója úgy fogalmaz: „Mindannyiunk szeretné családjával és barátaival tölteni ezt az időszakot és mindannyian azt akarjuk, hogy a dolgok a régi kerékvágásba menjenek. Azonban még mindig jobb egy lemondott karácsonyi összejövetel, mint egy szerettünk elvesztése”.
Németek: nincs szilveszter, nincs nagy ünneplés
Németországban a hét első felében szigorítottak főleg az ünnepre nézve, így családi eseményeken és magánrendezvényeken maximum tízen vehetnek részt, abban az esetben, ha be vannak oltva, vagy átestek a fertőzésen. Az oltatlanok továbbra is csak háztartásuk tagjaival és még egy háztartásból legfeljebb két emberrel találkozhatnak. Tilos a tűzijáték árusítása is, s szilveszterkor zárva lesznek szórakozóhelyek, nincs gyülekezés. A német kormány a fertőzések számának ugrásszerű emelkedésével számol heteken belül.
Ausztria: kötelező oltás és a síszezon
Az osztrákoknál már november közepe vonatkozik a 2020 elő felét idéző szabály azokra, akik nem kapták meg a két oltást: kizárólag a munkavégzés és az alapvető szükségletek miatt hagyhatják el otthonukat. A teljes lakosságra nézve egészségügyi zárlatot rendeltek el, bezártak a vendéglátóegységek és a kulturális egységek. S bár a zárlatot az oltottakra nézve pár napja feloldották, várható, hogy az Omikron variáns miatt újabb korlátozások lesznek. Jövő februártól pedig kötelező lesz a védőoltás, ami ellen tízezrek tiltakoztak az utcán, de az esetek száma máris nagymértékben csökkent. A síszezonban húsbavágó intézkedés az is, hogy karantén vár az Egyesült Királyságból, Dániából, Hollandiából és Norvégiából érkező turistákra, ha nem kapták meg a harmadik oltást és nem tudnak negatív PCR-tesztet felmutatni.
Hollandia: nincs helyben fogyasztás
Hollandiában és Belgiumban január 9-ig lesznek zárva az iskolák és a nem alapvető fontosságú árucikkeket forgalmazó egységek, az éttermek pedig csak elvitelre főzhetnek. Belgiumban hasonló intézkedésekre lehet számítani.
Szlovénia: teszt kell a szilveszteri vacsorához
A nyilvános és sporteseményeken védettségi igazolással is legfeljebb 750-en vehetnek részt Szlovéniában – írja a profitline.hu. Azoknak, akik nincsenek beoltva vagy nem estek át a fertőzésen, 24 óránál nem régebbi negatív antigén gyorsteszttel vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel kell rendelkezniük. Ez a szolgálatások igénybevételére is vonatkozik. Szilveszterkor pedig tilos lesz a szabadtéri gyülekezés, a vendéglátóhelyeken pedig meg kell követelni a 12 óránál nem régebbi tesztet mindenkitől, azoktól, is, akinek van védettségi igazolványa. A családi összejöveteleken legfeljebb három háztartás tagjai vehetnek részt.
Olaszország: maszkokat fel!
A hírek szerint a várható új intézkedések közt szerepelhet az olaszoknál, hogy a szórakozóhelyekre és szilveszteri eseményekre itt is megkövetelik a tesztet, egységesen mindenkitől. Újra bevezetik a kötelező maszkviselést az utcákon, ami sok olasz városban már eddig is bevett gyakorlat volt, Olaszországot sújtotta legdrámaibb módon a tavalyi járványhelyzet – emlékeztet a novekedes.hu
Románia: a kormány óvatos a lakossággal
Romániában olyan igazolványt állítanak ki, ami az oltottságot, a betegségből való felépülést vagy a negatív teszteredményt igazolja. Kötelezővé is akarják tenni a munkahelyeken, de ez egyelőre hatalmas tiltakozás váltott ki az oltás-szkeptikus lakosságban, s tüntető tömegek próbáltak betörni a parlamentbe. A román beutazási korlátozásai január 8-ig érvényben vannak, ha például Magyarországról védettségi igazolvány vagy betegségből felépülés igazolása nélkül utazik az ember, arra teljes karantén vár.
És Magyarországon…
Magyarországon pedig csak a zárt nyilvános helyeken kötelező a maszk, s egyes szegmensekben előírták az oltást. A helyben fogyasztás éttermekben megengedett, védettséghez sem kötött, s egyelőre olyan szabály sincs, mint Szlovákiában, ahol egy hete az oltatlanok csak az alapvető árucikkeket forgalmazó boltokba léphetnek be.
Sok környező országban jóval szigorúbb korlátozásokat vezettek be elsősorban az Omikron-variáns terjedésének magakadályozása érdekében, mint Magyarországon. A WHO igazgatója azokat az államokat is szigorításra biztatja, akik eddig még nem döntöttek új szabályozások mellett – tudatja a novekedés.hu.