Search by category:
Egyéb kategória

Heger: Nehéz időszakon megyünk keresztül

Heger: Nehéz időszakon megyünk keresztül
Mészáros Richárd
2021. 12. 24., p – 10:24

2021. december 24., péntek – 10:43
Friss ikon
Off

Törzs

„Karácsonykor minden megnyugszik” – mondta Heger, aki bízik benne, hogy a megerősödés és az elhatározás tapasztalata révén Szlovákia olyan hellyé válik, ahol boldogak lehetünk.

Úgy véli, az embereknek szeretetet és tiszteletet kellene ajándékozniuk, valamint gondolniuk azokra, akik mögött nehéz év áll, és akik elvesztették minden reményüket, többé pedig nem találnak okot az örömre. A kormányfő szerint az ünnepi időszakban az embereknek az összetartozást és megértést, az emberséget és a megbocsátást kell megélniük.

Heger elmondta, köszönet illeti a karácsonykor is dolgozó mentősöket és egészségügyi dolgozókat.

A miniszterelnök visszaemlékezett Ferenc pápa szlovákiai látogatására is, aki jövetelével felhívta a figyelmet az élet lényegi értékeire. 

Bevezető
Pozsony |

Nehéz időszakon megyünk keresztül, amely sok testi és lelki fájdalommal, korlátozásokkal és veszteségekkel jár – véli Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő, aki meg van győződve arról, hogy a koronavírus-járványt sikerül legyőznünk, és visszatérhetünk a normális életünkhöz.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment