Vannak rajzfilmek, amik olyan mélyenszántóak, hogy akár élőszereplős film is készülhetett volna belőlük, és vannak filmek, amik olyan gyermekdedek, hogy inkább rajzfilm készülhetett volna belőlük. A Mi a manó egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolandó. Megvan a sajátos bája a történetnek, és a karácsonyi hangulatban is bővelkedik, a megvalósítás azonban gondoskodik róla, hogy egy percig se lehe…
Previous Post
Mátrix: Feltámadások: Méltatlan folytatás (kritika)
