Search by category:
Egyéb kategória

Újabb fejlemény a megtámadott és -alázott 11 éves lány ügyében

Újabb fejlemény a megtámadott és -alázott 11 éves lány ügyében
Mészáros Richárd
2022. 01. 10., h – 12:38

2022. január 10., hétfő – 12:40
Friss ikon
Off

Törzs

Lefogták, addig tartották, amíg le nem nyeli az alkoholt – megszólalt a bántalmazott 11 éves lány

Leitatták, ütötték, rúgták, majd meztelenre vetkőztették és levideózták.

„Ha a nyomozás során felmerül a gyanú, hogy más bűncselekményeket is elkövettek, a nyomozó a törvénynek megfelelően jár el, és újabb bűncselekmények elkövetése ügyében is büntetőeljárást indít” – közölte Szeiff. Az ügyben a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság rendőrei nyomoznak.  

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a kiskorú lányt január 2-án a szövetkezet volt telephelyén leitták és levetkőztették. Az esetet videóra vették és a világhálón közzétették. A videófelvételen 14, 15 és 16 éves gyerekeknek láthatók.

A sajtóban megjelent hírek szerint nem ez az első eset, ez a társaság már korábban is megtámadott gyerekeket.

A 11 éves Andrea egyik támadójának édesapja szerint a lánya csak segíteni próbált

A 11 éves leitatott, megvert, majd meztelenre vetkőztetett Andrea egyik feltételezett támadójának édesapja merőben másként írta le az aznap történteket.

A leitatott, megvert és levideózott Andrea édesanyja a végsőkig harcol lányáért

A tinédzserekből álló banda máig nem kért bocsánatot a mindössze 11 éves Andreától.

Bevezető

Újabb büntetőeljárást indított a rendőrség az Annamajorban történt támadás miatt. A 11 éves kislány megtámadásával kapcsolatban védett személy sérelmére elkövetett szándékos testi sértés és rendbontás miatt indult eljárás – közölte Michal Szeiff, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment