„Fájó szívvel, de el kellett búcsúznunk Imrétől, mert nem tudtunk neki többet segíteni. Magyarországi állampolgárként egészségügyi ellátásban sem részesülhetett, ami a jelenlegi járványhelyzetben komoly veszélyt jelent. Felvettem Budapesten a kapcsolatot egy hajléktalanszálló dolgozóival, megvettük neki a jegyet és elkísértük az érsekújvári vasútállomásra” – tájékoztatott Jurík Mónika, a vágsellyei krízisközpont vezetője. Komoly sikernek tartja, hogy Imrét sikerült beoltatni, így nagyobb biztonságban utazhatott. Róbert Andráši városi és megyei képviselő a Vágsellye, a te városod társulás vezetőjeként segítette Maász Imrét azzal, hogy bevonta a városszépítő, várostisztító programba. Imre a társulástól ötven eurót kapott, hogy biztonságban odaérjen a budapesti szállásra. A társulás transzparens számláján a lakosok hozzájárulhatnak a válsághelyzetbe jutott hajléktalanok támogatásához. Maász Imre korábban óvodás és iskolás gyerekeknek tartott foglalkozásokat, ám a koronavírus-helyzetben a legtöbb szabadidőközpont bezárt, elmaradtak a találkozások és nem volt miből megélnie. A lakosoktól és a krízisközpont szociális dolgozóitól festékeket, vásznakat kapott ajándékba, hogy újabb szebbnél szebb tájképeket fessen. A hajléktalanszállón készített festmények felkerültek a krízisközpont közösségi oldalára, és néhányat közülük megvásároltak az érdeklődők. Búcsúzóul Imre hagyott a vágsellyei szálláson néhány olyan alkotást, melyeket a hajléktalanokat támogató jóakaróknak szánt ajándékul, köszönetképpen.

„Több mint húsz éve foglalkozom gyerekekkel, óvodáskorúaktól a legnagyobbakig. Kidolgoztam egy készségfejlesztő programot, amellyel bejártam az iskolákat Pozsonytól egészen Érsekújvárig, de megfordultam a Dunaszerdahely környéki falvakban is. Olyan technikát adok a kicsik kezébe, amellyel megtanulnak tájképet festeni, megismerkedhetnek a színekkel, árnyalatokkal” – avatott be eddigi munkájába utolsó személyes találkozásunkkor Maász Imre. Az ötvenkilenc éves bajai férfi egykor Szekszárdon volt keramikus, majd dolgozott Zalaegerszegen, Mosonmagyaróváron, elsősorban cserépkályha-elemeket alkotott. Hivatása gyakorlása során került Szlovákiába, ahol az utolsó szálláshelye Szencen volt egy munkásszállón.

Maász Imre tíz éve kapta a népi iparművészi rangot, a magánéletéről nem szívesen beszélt és az általunk felkutatott családtagoktól sem tudtunk meg róla semmit. Vágsellyén többen is támogatták, segítették az alkotót és folyamatosan érdeklődtek a hogyléte felől. Tájképei kelendőek voltak, megkedvelték a mindig mosolygós, barátságos festőt.