Elkaptak egy háziorvost, aki hamis oltási igazolványokat állított ki – két rendőr is fizetett neki
Balaskó Réka
2022. 02. 02., sze – 15:57
A 24.hu szerint a háziorvos és az asszisztense úgy állítottak ki oltási igazolványokat, hogy az oltóanyagot nem adták be a pácienseknek. Két rendőr is úgy „kapta meg” tőlük a védőoltást, hogy a háziorvos az oltóanyagot felszívta egy fecskendőbe, majd annak tartalmát „hadd fogyjon” kijelentést téve a mosdókagylóba ürítette – írja a portál.
A regionális ügyészség őrizetbe vette a két egészségügyi dolgozót a korrupciós bűncselekmény miatt, amit a háziorvos tettesként, míg a szakasszisztens bűnsegédként követett el. A kutatások során a megvesztegetett egészségügyi dolgozóktól közel 60 millió forint korrupciós pénzt foglaltak le – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében, amelyet a 24.hu közölt.
(24.hu)
A magyarországi háziorvos bűntársa az asszisztense volt, akivel 15 ezer és 30 ezer forint közötti összegért állították ki az igazolásokat.