A csehszlovákiai, majd pedig a romániai magyarság és a közép-európai nemzetek sorsát szívén viselő közíró, egyetemi tanár, Fábry Zoltán eszmei rokona, a múlt század nyolcvanas éveinek derekán látogatott el Kolozsvárról fiatalkori éveinek színhelyeire, Pozsonyba, Kassára meg néhány dél-szlovákiai kisvárosba. Klubrendezvények, magánbeszélgetések tapasztalatait összegezve jelentette ki: „Legfőbb ideje a szlovákiai magyarság önösszeszedésének!” Azóta nemzeti közösségünk politikusai és közéleti szereplői többször próbálkoztak az alapvető célokban egységes hazai magyar érdekképviselet kivajúdásával.

Legutóbb a tavaly alakult Szövetség ragadta meg ezt a stafétabotot. Egyelőre a vártnál jóval mérsékeltebb eredménnyel, hiszen a legtöbb mértékadó közvélemény-kutatás szerint a politikai újszülött még mindig nem éri el az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Ennek okait alapos tanulmányban lehetne – kellene – összefoglalni. Annyi bizonyos, hogy a járvány hátráltatja a közösségi aktivitásokat, ám nem lehet mindent erre az akadályra fogni. A külső szemlélő joggal állapíthatja meg, hogy csigalassúsággal halad a párt és a platformok működését szabályozó dokumentumok kimunkálása. Rombolják a remélt bizalmat a pártvezetés nyilvánosságra került viszálykodásai, és nehezítik a helyi és regionális szinten még mindig tapasztalható megosztottság enyhítését.

Gyimesi György, az OĽaNO parlamenti képviselője a minap azzal rukkolt elő, hogy a választási törvény tervezett módosításának részeként a szlovákiai nemzetiségi pártok az eddigi 5 helyett 3 százalékos támogatottsággal juthatnának be a parlamentbe. Kezdeményezésétől függetlenül Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos irányításával készül a kisebbségitörvény-tervezet, amely a Strasbourgban székelő Európa Tanács ajánlásai alapján felveti a szlovákiai nemzetiségek közügyekben való hatékonyabb részvétele érdekében az országos választáson szereplő pártjaik eredményeinek kedvezményes elbírálását. Ennek feltételeiről végrehajtási törvény döntene. A kormányprogramban is szereplő dokumentum még tárcaközi egyeztetésre sem került, de akadnak a Szövetség vezetői között is, akik az egyik honatya által meglebegtetett három százalékot propagálják.

Térségünkben Magyarországon az ottani nemzetiségeknek választott szószólói vannak az Országgyűlésben, a képviselőkhöz képest nem azonos jogkörrel. Szlovéniában az ottani magyarokat és olaszokat egy-egy garantált hely illeti meg a ljubljanai Nemzetgyűlésben. Szerintem ennél inkább követendő modell a bukaresti. Ahol az örmények és más etnikai kisebbségek meghatározott számú képviselői jutnak be a parlamentbe. Az RMDSZ viszont azonos feltételek mellett verseng a román pártokkal, listájára további két erdélyi magyar párt tagjait is feltette. Így értek el több mint 6 százalékos támogatottságot – a romániai magyarság országos arányszáma a legutóbbi népszámlálás szerint ugyanennyi.

Nálunk a lakosság 7,75 százaléka vallotta magát egyértelműen magyarnak. Helyzetünk tehát valamivel jobb az erdélyiekénél.

A tamáskodóknak figyelmébe ajánlom a 2006-ban lezajlott választást, amelyen a Magyar Koalíció Pártja 11,68 százalékos eredményt ért el, így húsz képviselője jutott be a pozsonyi parlamentbe. Politikai súlyuknak, Bugár Béla és mások erőfeszítéseinek köszönhetően alakult meg a Selye János Egyetem.

A Szövetség egyelőre politikai és gazdasági jellegű, valamint az önkormányzatok egyre elviselhetetlenebb helyzete ellen tiltakozó sajtónyilatkozatokra, petíciózásokra képes, ami nem lebecsülendő. Ám a támogatók táborának jelentős gyarapításához, a szlovák pártokhoz elcsángálók bizalmának visszaszerzéséhez kevés. A pártvezetők hívószavai nem sok címzetthez jutnak el. Az első lépés a céltudatos tettekben megnyilvánuló tényleges önösszeszedés.