Hrabal legfőbb erőssége írásainak nyelve volt, illetve hősei, a sokat beszélő, látszólag lehetetlen figurák, akik különös képzelőerejüknek köszönhetően széppé formálják a gyakran visszataszító valóságot.

Házasságon kívül született 1914. március 28-án Brünnben, hároméves koráig a nagyszülők nevelték. Anyja, miután férjhez ment Francin Hrabalhoz, magához vette gyermekét, a család 1920-ban Nymburkban telepedett le, ahol Francin a helyi sörgyár igazgatója lett. Akkori életét, környezetét Sörgyári capriccio című művében mutatta be, amelyből Jiří Menzel rendezett filmet.

Tízéves korában szüleihez költözött apja bátyja, Pepin bácsi, akinek történetei Hrabal írásművészetének alapját képezték. Ő volt az író mú-zsája, igazi nevelője. Hrabal jogot tanult, de jobban érdekelte a filozófia, a zene, a képzőművészet és az irodalom. Az ország 1939-es német megszállásakor bezárták az egyetemet, Hrabal vasutas lett, erről a korszakról szól a Szigorúan ellenőrzött vonatok, amelyből szintén Menzel rendezett Oscar-díjas filmet.

A háború után lediplomázott, ám jogászként sosem dolgozott. Volt biztosítási ügynök, kereskedelmi utazó, eladó, kohómunkás, egy hulladékbegyűjtő bálázója, színházi díszletező. 1963-tól csak az írásnak élt, könyveit elkapkodták. Az 1968-as prágai tavasz leverése után hallgatásra kényszerült. A későbbi enyhülést követően megszületett a szülei és Pepin bácsi történetét elmesélő trilógiája (Capriccio, Díszgyász, Harlekin milliói), majd feleségéről, barátairól és legfőképp magáról készült trilógiája (Házimurik, Vita Nuova, Foghíjak). Közben sokat utazott, Kelet-Európától kezdve Amerikáig szinte az egész világot bejárta. Igazán elemében azonban Prágában, majd Kerskóban, a kicsiny üdülőfaluban érezte magát. Rendszeresen járta a kocsmákat is, törzshelyén, a prágai Arany Tigrisben fogadta a világ minden tájáról érkező rajongóit.

A bársonyos forradalom után megkapta a rangos cseh irodalmi kitüntetést, a Jaroslav Seifert-díjat, az ezzel járó összeg felét a boszniai nélkülözőknek utalta.