Search by category:
Egyéb kategória

Vége az olcsó élelmiszer korának?

Vége az olcsó élelmiszer korának?
Vataščin Péter
2022. 02. 08., k – 23:43

2022. február 9., szerda – 13:47
Friss ikon
Off

Törzs

Drágulás. Talán ez a szó, illetve szinonimái voltak az elmúlt egy év egyik leggyakrabban használt kifejezései a sajtóban. Egyelőre semmi sem utal arra, hogy például az „árcsökkenés” venné át a helyüket.

„Nehéz megmondani, mi lesz idén az árakkal. Tavaly is elhangoztak például olyan kijelentések, hogy ennél drágább nem lehet – aztán mégis így lett. Előbb-utóbb valószínűleg jön egy korrekció, amikor a piacon megfordul a drágulási irány, ám ez olyan sok mindentől függ, hogy nem merek jóslásokba bocsátkozni”

– nyilatkozta az Új Szónak Varga Levente, a gútai Vitaflóra malomipari cég társtulajdonosa. Hasonló elővigyázatossággal értékel Földes István pék, a komáromi F&K pékség alapítója:

„Senki sem tudja előre megmondani, meddig tart még a drágulás. A liszt ára például drasztikusan emelkedett. Tavaly 28 centért kaptuk, jelenleg 42 centnél járunk, ám épp beszéltem a malommal, kevés a gabona. Kiviszik az országból, Olaszországba vagy Kínába, ahol 340 eurót adnak tonnájáért”.

Hozzáteszi, a pékségük fűtés- és áramköltségei időközen megduplázódtak. Eddig próbáltak annyit lefaragni a kiadásokból, amennyit csak tudtak, de egy ponton túl nem tudják elkerülni, hogy növeljék a péktermékeik árát.

Mi a teendő?

A szakmai szervezeteket érezhetően lázban tartja az egyre bonyolultabb helyzet. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) január 28-i állásfoglalása szerint az ÁFA csökkentése a kevésbé fontos lépések közé tartozik. Ehelyett az élelmiszeripari szereplők járulék- és adóterheit kell csökkenteni. Ugyancsak szükséges a termelők alkupozíciójának javítása akkor, amikor az eladási árakról tárgyalnak a kereskedőkkel, különösen az inputköltségeik (a gyártással kapcsolatos költségeik) növekedése miatt. Viszont főleg a közvetlen pénzügyi támogatást tartanák a legfontosabbnak.

Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) elnöke emellett – még szintén január végén – a vásárlók felelősségét is kiemelte. Szerinte a fogyasztók azzal, hogy Szlovákiában vásárolnak, a belföldi munkavállalást, valamint a termékekhez hozzáadott értéket támogatják. A szakember ezzel a Lengyelországba irányuló bevásárlóturizmusra reagált, a lengyel állam ugyanis február 1-től lenullázta az egyes élelmiszereket terhelő ÁFA-t, amellyel jelentős szlovákiai vásárlóerőt csalogatott az országba.

A piac súlya

Ugyanakkor továbbra is kérdéses, létezik-e hatásos recept a helyzet kezelésére. Varga Levente kulcsfontosságúnak tartja a piaci trendeket: „Léteznek olyan megoldások – a külföldi országokban vannak erre példák –, amelyek a villanyáram vagy az üzemanyag árát rögzítik, esetleg az ÁFA mértékét csökkentik. Ezek sikerességét nem szeretném és nem is tudom értékelni. A hosszú távú piaci folyamatokkal nehéz megküzdeni, mert ezek európai vagy világszintű trendek.” Számolni kell egyes ágazatok – így például a malomipar nagyon sajátos helyzetével is:

„A malomiparban nagy verseny van, s nincsenek nagy nyereségek. Itt egy európai piacról beszélünk, s azt nem lehet csak szlovákiai piacként meghatározni, mert például a szlovák szereplők szállítanak Csehországba vagy Magyarországra is, és fordítva. Nehézségnek számít az is, hogy többnyire hosszú távú, többéves szerződések vannak, viszont a gabonaárak heti vagy akár napi szinten változnak. Ha mondjuk annak növekszik a felvásárlási ára, akkor a malomipar ezt nem tudja gyorsan lekövetni. A szerződések módosítása nehéz, s ez negatív hatással lehet a cégek gazdasági eredményeire is.”

Megértés

A Lengyelországba vagy Magyarországra, netalán az olcsóbb árut kínáló nagyáruházakba irányuló vásárlókedv világosan jelzi, hogy a fogyasztók kényesek a pénztárcájuk állapotára. Ugyanakkor mit tudnak kezdeni a helyzettel az élelmiszeripari szereplők?

„Különféle módon mindenki próbál valahogyan együttműködni a partnereivel. Ez egy élelmiszeripari és ellátási lánc, ahol együtt dolgozunk, s mindenkinek tudatosítania kell, hogy nem egymás ellen vagyunk. Ez a kereskedelmi szokások kérdése. Van, ahol könnyebb alkalmazkodni az árak hullámzásához, például a pékségeknek, üzletláncoknak, ipari szereplőknek, de mindenkinek meg kell oldani valahogy” – szögezi le Varga Levente.

Egyenlőtlen viszonyok

A jelenlegi helyzetben élesen megmutatkozik az üzletláncokat működtető cégek, valamint a kisebb üzemek, vállalatok közti különbség is.

„Felelőtlennek tartjuk némely üzletlánc kampányát, amelyek az olcsó élelmiszert népszerűsítik. Az élelmiszer csak az előállítók vagy a saját minőségének kárára lehet olcsó. Az olcsó élelmiszerek korszaka véget ért, s az alacsony árakra irányuló hajsza termőtalajt kínál az élelmiszeripari csalásoknak”

fejtette ki még január végén Daniel Poturnay. A pékszakma részéről mindezt Földes István is alá tudja támasztani:

„Van olyan  üzletlánc, amely 95 centért árulja az egy kilogrammos kenyeret. Ez félár, nevetséges. Biztosan ár alatt adják, s ezt nem volna szabad megengedni. Törvénybe kellene iktatni, hogy ezt nem tehetik meg. Ők máshol tesznek szert nyereségre, a kenyér árát pedig leviszik.”

Leírás

A komáromi F&K pékség még tartja magát, de a Komáromi járásban az elmúlt években már sokan lehúzták a rolót gazdasági okok miatt

Milan Lapšanský, a Szlovákiai Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szövetségének (SZPCC) igazgatója január 25-én közölte, az élelmiszerkereskedelem aránytalan feltételeinek szabályozására vonatkozó törvény korábban megfelelően kiegyenlítette az élelmiszert előállító cégek és az áruházláncok közti viszonyt. Viszont a törvény legutóbbi módosítási javaslata már törölné azt a rendelkezést, miszerint tilos az árut értékesíteni az előállítási költségek alatt.

„A képviselők ezzel lehetővé tennék a helyi élelmiszert áruló kistermelők és értékesítők, a kis méretű és független élelmiszerüzeletek, bisztrók, a péktermékeket áruló mintaboltok és hentesüzletek utolsó képviselőinek megszüntetését. Az üzletláncok ugyanis olyan gazdasági erővel bírnak, hogy az élelmiszerek felvásárlási ár alatti, vagyis a szándékosan valótlan árakon való eladásával könnyedén likvidálnak bármilyen kisebb gyártót vagy kereskedőt a régióban. Következésképpen a lakosok teljesen az ő árpolitikájuktól és áremeléseiktől válnának függővé”

– tette hozzá Lapšanský.

Bővülő támogatások?

Egészen friss, hétfői hír, hogy a mezőgazdasági minisztérium három- oldalú tárgyalásán a felek jóváhagyták a Közös Mezőgazdasági Politika (SPP) országos, a 2021–2027-es időszakra vonatkozó Stratégia Tervét (SP), amely így hamarosan a kormány elé kerül. A terv szerint az élelmiszeripari vállalatok évente átlagosan 35 millió eurót kaphatnak közvetlen támogatásként az eddigi 31 millió helyett. Ezenfelül további 100 millió eurót szánnak a mezőgazdasági termékek előállításának támogatására. A dotációk egyebek mellett a környezetkímélő és egyben gazdaságos termesztési módok fejlesztésére, a piaci szereplők közti együttműködés javítására irányulnak.

„Nagyon jól tudatosítjuk azt az óriási befektetési hiányt, amellyel az élelmiszeripari vállalataink küzdenek. Sajnos a modernizációra és az üzemekbe való befektetésre irányuló pénzeszközöket az elmúlt uniós költségvetési időszakokban »felemésztették« a közvetlen kifizetések, vagy rosszabb esetben korrupciós hálózatokban tűntek el. Az élelmiszeripari szereplőink így jelentős hátrányban vannak Európa más részeihez képest, ahol már nem a termelés modernizációjára törekszenek, hanem környezetbarátabbá próbálják tenni. Ezért az állami költségvetésből is pénzeszközöket különítettünk el a számukra” – nyilatkozta Martin Kováč államtitkár.

Bevezető
Pozsony/Komárom/Gúta |

Nem úgy tűnik, hogy elérte volna a plafont az élelmiszeriparban, annak legkülönfélébb ágazataiban (is) tapasztalható árvágta, amely egyéb akut gazdasági gondokat is felszínre hoz. A szakmai szervezeteknek és piaci szereplőknek – valamint az államnak – több elképzelésük és tervük van a helyzet kezelésére. Kérdés, hogy egyáltalán mit lehet kezdeni a masszív piaci folyamatokkal.

Település / hely
Pozsony/Komárom/Gúta

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment