Gyimesi: Ha Kolíková nem tanul meg kompromisszumot kötni, nem lesz bírósági reform
Hegedűs Norbert
2022. 02. 20., v – 15:01
Gyimesi ezt az RTVS vasárnapi politikai vitaműsorában mondta. Vitapartnerével, Erik Tomášsal (Hlas) egyetértettek abban, hogy Kolíková reformját egy bíró sem támogatja. Tomáš úgy vélte, hogy Kolíkovának távoznia kellene a miniszteri posztról, nem pedig „foggal-körömmel“ ragaszkodni hozzá.
Gyimesi elmondta, hogy kételkedik Kolíková tárgyalóképességében, az arroganciájában viszont nem. A képviselő leszögezte, hogy a koalíció sosem mondott olyat, hogy a bírósági reform nem valósul meg – csak azt mondták, hogy nem valósul meg ebben a formában.
Gyimesi szerint Kolíková nem hibáztathat másokat, mivel a reformmal szembeni kifogásokat már régóta hangoztatják. A képviselő szerint az is hozzájárult a parlamenti kudarchoz, hogy Kolíková nem tartotta a szavát: fél órával a szavazás előtt egy találkozón kellett volna részt vennie, ahol írásban garantálta volna, hogy a kifogásokat a másik olvasatba bedolgozzák. Gyimesi szerint Kolíková négy perccel a szavazás előtt érkezett és azt mondta, semmit nem tesz a reformmal.
Erik Tomáš szerint Kolíková a cselekvésével veszélyezteti a Megújulás tervéből lehúzható pénzösszeget is és s reformot saját magánat készíti.
Gyimesi György (OĽaNO) képviselő szerint, ha Mária Kolíková igazságügyi miniszter nem tanul meg kompromisszumot kötni, és továbbra is az eddigihez hasonlóan próbálja meg elfogadtatni a bíróságok megváltoztatását, akkor itt nem lesz semmilyen reform.

