Search by category:
Egyéb kategória

Halmokban állnak az adományok keleten

Halmokban állnak az adományok keleten
Ibos Emese
2022. 02. 28., h – 18:16

2022. február 28., hétfő – 18:31
Friss ikon
Off

Törzs

Az ukrán–orosz konfliktus harmadik napján, a határra érkezve egyértelmű volt számomra, hogy az elkövetkező időszakban eddig még soha nem tapasztalt emberi összefogásnak leszünk a tanúi. A keleti országrész valamennyi határátkelőhelyén már a háború kitörése utáni napon megindultak a menekültek Szlovákia irányába, a különféle civil és jótékonysági szervezeteknek, a Szlovák Vöröskereszt helyszínre küldött munkatársainak, illetve a legegyszerűbb, önzetlenül segíteni akaró hétköznapi embereknek köszönhetően olyan fogadtatásban volt részük, amilyenre sem az itteniek, sem pedig az Ukrajnából érkezők nem számítottak. A folyamatosan érkező, a menekültek szállítását végző sofőrök és kísérőik legtöbbször felpakolva jöttek, többször is szemtanúja voltam annak, hogy a határvonal közelében felállított katonai és vöröskeresztes sátrak mellett élelmiszerrel, ivóvízzel és üdítőkkel, tisztálkodási szerekkel, takarókkal vagy éppen friss ennivalóval teli autók sorakoztak. Olyan mennyiségű segély érkezett, hogy tegnap az önkéntesek már azon is dolgoztak, hogy a temérdek mennyiségű segélycsomag mellett a hullámokban érkező menekülteknek is helyet szorítsanak.

Nincs megállás

Az Új Szónak Balogh Flórián, a Vöröskereszt munkáját segítő és a krízishelyzet koordinálásáért felelős gálszécsi egyesült szakközépiskola személy- és vagyonvédelmi szakának diákja elmondta, a segélycsomagok többségét az emberek egyeztetés nélkül hozzák, de miután kapcsolatba lépnek egymással, közös megegyezés szerint próbálják beütemezni az érkezésüket. „A csomagokat a helyszínen tartózkodó segélyszervezetek között osztjuk szét úgy, hogy minden egyes menekültnek jusson belőle. A csomagok egy részét fokozatosan a határvonal semleges részén helyezzük el, melyeket az ukrán oldalon tartózkodó katonák segítségével a túloldalon sorban álló, az átlépésre várakozó menekültek kapnak meg. Megesik, hogy időnként akár 8-10 órát is sorban állnak, éppen ezért az adományokra már a határ átlépése előtti időszakban is nagy szükség van. A hozzánk érkező csomagokat száz százalékban a menekültek kapják meg, senkinek sem kell attól tartania, hogy valaki más célokra használná fel” – közölte Balogh.

Nagykaposon telt ház van

Nagykaposon napok óta tart az adománygyűjtés. Petrikán Péter, a város polgármesterének kezdeményezésére jóváhagyták a gyűjtést és az adományok elhelyezéséhez szükséges gyűjtőpont megnyitását, három nap alatt a Városi Művelődési Központ szinte megtelt adományokkal. „Péntek este hirdettük meg a gyűjtést a város közösségi oldalán, már szombat reggel annyian jöttek, hogy ketten sem győztük a csomagok átvételét. Délután már tíz emberrel dolgoztunk, vasárnap reggeltől pedig lényegében 24 órás szolgálatban működünk. Nagyon meglepett bennünket az emberek hozzáállása, könnyes szemmel néztük, ahogy a nagykaposiak és más települések lakosai sorra érkeztek a különféle csomagokkal. Az itt lerakott adományokat folyamatosan hordjuk a határra, elsősorban pokrócokat, takarókat, italt, csomagolt ételt viszünk. Férfi létemre többször is könnyes lett a szemem. Minden adománynak nagyon örülünk, a menekültek nevében mindenkinek köszönettel tartozunk, ugyanakkor nem kizárt, hogy keddtől szüneteltetjük a gyűjtést, már nem tudunk hova pakolni. Az aktuális helyzetről folyamatosan tájékoztatjuk a nyilvánosságot” – mondta lapunknak Jakab Péter, a művelődési központ megbízott igazgatója.

Nagyszelmenc
2022. 02. 28., h – 18:27
Ibos Emese
Gallery images

Leírás

Az adományozók legtöbbször takarókat, hálózsákokat, száraz ételt és konzerveket, illetve temérdek mennyiségű vizet és üdítőt hoznak

Bevezető
NAGYSZELMENC/NAGYKAPOS |

A határvonalon, illetve Nagykaposon annyi adomány gyűlt össze a menekültek számára, hogy a gyűjtést irányító szervek már nem tudják elraktározni a folyamatosan érkező adományokat. Arra kérik a segíteni szándékozókat, hogy tájékozódjanak, mielőtt egy-egy megtömött furgonnal útnak indulnak.

Címkék

Település / hely
NAGYSZELMENC/NAGYKAPOS

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Németi Róbert

Read More

Post Comment