Search by category:
Egyéb kategória

A kormány elfogadta a Lex Ukrajnát, pénzt kaphatnak, akik menekülteket fogadnak be

A kormány elfogadta a Lex Ukrajnát, pénzt kaphatnak, akik menekülteket fogadnak be
Czímer Gábor
2022. 03. 16., sze – 14:44

2022. március 16., szerda – 15:02
Friss ikon
Off

Törzs

A Lex Ukrajna több mint húsz törvénymódosítást tartalmaz, így például a menekültstátuszról, a külföldiek tartózkodásáról, de az egészségügyről és a közlekedésről szóló jogszabályokat is érinti. Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a szerdai kormányülés után elmondta, az intézkedéscsomag elsősorban arra szolgál, hogy az ország jobban tudja kezelni az Ukrajna elleni orosz invázió miatt megindult menekülthullámot. Hozzátette, hogy a keleti határra érkező menekültek továbbszállítását is hatékonyabban szervezik meg. 

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter szerdán arról beszélt, a csomagnak része, hogy az Ukrajnából menekülő embereknek szállást nyújtó magán- és jogi személyek mindezért állami támogatást kapjanak. „Egy felnőtt elszállásolásáért 7, egy 15 év alatti gyermeknek adott szállásért 3,5 euró jár naponta” – mondta a pénzügyminiszter. Az állami hírügynökség közlése szerint az igényelhető összeg attól is függ, hogy mennyi szobával rendelkező ingatlant bocsát valaki a menekültek rendelkezésére. Ebben a tekintetben a legkisebb ingatlanokért havonta legfeljebb 500 euró a legnagyobbakért havonta 1250 euró támogatást lehet igényelni. A szállásadók az állami támogatást az önkormányzatoktól kérhetik, az önkormányzatok pedig a belügyminisztériumtól kérhetnek erre forrásokat. 

Az intézkedés alapvetően azokra az ukrajnai állampolgárokra és családtagjaikra vonatkozik, akik átmeneti oltalmazotti státuszt kapnak Szlovákiában. Ezt a státuszt azonban azok a nem ukrán állampolgárok is megkaphatják, akik a háború kitörése előtt Ukrajnában kaptak menekültstátuszt és most Szlovákiába érkezve keresnek menedéket. Ez azonban valószínűleg csak néhány személyt érint. Ha valaki úgy szállásolt el Ukrajnából menekülő személyeket, hogy az érintettek még nem kérelmezték az átmeneti oltalmazotti státuszukat, akkor is megkaphatja a támogatást. Ez esetben a státusz igénylésének napjától visszamenőleg számított hét napra kérheti a dotációt. A támogatást a magán- és jogi személyek mellett az önkormányzatok és a megyék is kérhetik. Maguktól a menekültektől egyik szállásadó sem kérhet pénzt. 

Az intézkedés egyelőre június végéig lesz hatályban, de Matovič szerint valójában addig életben kell maradnia, ameddig az ukrajnai konfliktus tart. Ha valóban sok menekült érkezik, akkor mindez havonta 50 és 100 millió euróba kerülhet az államnak.  

A Lex Ukrajna nevű intézkedéscsomagot gyorsított eljárásban utalják a parlament elé. Heger szerint a törvényhozás még a héten elfogadhatja azt. „Bízok benne, hogy az államfő is a hét végéig aláírja, és szombattól életbe léphet” – tette hozzá a kormányfő.

Bevezető
Pozsony |

A kormány elfogadta az ún. Lex Ukrajna nevű intézkedéscsomagot, amely a háború elől menekülő embereknek nyújtott segítség kereteit, főleg az elszállásolásuk finanszírozásának szabályait teremtené meg. A csomagot gyorsított eljárásban küldik a parlament elé. 

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment