Cseh kormányfő: Ukrajnának most leginkább fegyverekre van szüksége
Hegedűs Norbert
2022. 03. 16., sze – 14:46
„Az oroszok nagy túlerőben vannak, és az ukránoknak most elsősorban légvédelmi rakéták és tankelhárító lövedékek, páncéltörők kellenek. Ha ezekkel Ukrajna rendelkezni fog, képes lesz megvédeni magát” – mondta a cseh kormányfő a prágai katonai repülőtéren megtartott sajtótájékoztatóján.
Petr Fiala úgy vélte: amennyiben Európa és a NATO továbbra is kitart Ukrajna támogatásában, és következetesen alkalmazza az Oroszország elleni gazdasági szankciókat „esély van a (konfliktus) békés, diplomáciai megoldására”.
A kijevi tárgyalások tartalmáról szólva Fiala elmondta: a felek felvetették olyan szövetség létrehozását is, amelyben a részt vevő országok menedéket adnának az orosz hadsereget elhagyó katonáknak.
Az ukránok az életükért, a hazájukért és a szabadságért harcolnak, de egyben a többi európai országért is harcolnak – fogalmazott a cseh kormányfő. „Támogatnunk kell őket ebben a harcban. Azért utaztunk oda személyesen, hogy kinyilvánítsuk: a harcban nincsenek egyedül. Mi velük vagyunk” – szögezte le Petr Fiala.
Petr Fiala hangsúlyozta, hogy Csehország továbbra is határozottan kiáll Ukrajna mellett és minden módon, beleértve a fegyverszállításokat is, „támogatni fogja harcát az orosz megszállók ellen”.
Ukrajnának most leginkább fegyverekre és haditechnikára van szüksége, hogy sikeresen meg tudja védeni magát az orosz támadás ellen – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök szerdán Prágában, miután visszatért az ukrán fővárosból, ahol kedden lengyel és szlovén kollégájával együtt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint Denisz Smihal ukrán kormányfővel találkozott.