Search by category:
Egyéb kategória

Korčok: A NATO keleti szárnyának megerősítése csak a kezdete a védelmünk megerősítésének

Korčok: A NATO keleti szárnyának megerősítése csak a kezdete a védelmünk megerősítésének
Mészáros Richárd
2022. 03. 31., cs – 16:01

2022. március 31., csütörtök – 16:01
Friss ikon
Off

Törzs

„Ez egy nagyon fontos, kritikai lépés, de ha azt nézzük, hogy az Orosz Föderáció mit művel Ukrajnában, akkor úgy tekinthetünk rá, mint csak a kezdet” – jelentette ki Korčok. 

A B9-ek országai egyetértettek abban, hogy az, ami most a NATO keleti szárnyának határán történik, az egész szövetséget érinti. Az országok vezetői úgy vélik, az Oroszországtól való egyoldalú függéstől való elszakadás közvetlen biztonsági és védelmi kérdés. „Az én meglátásom szerint már nem az a kérdés, hogy kell-e, hanem az, hogy hogyan” – tette hozzá Korčok.

A vezetők a találkozót a szövetség jövőbeni stratégiájának előkészítésének is szentelték, ennek részleteit a madridi csúcson kívánják elfogadni. 

Korčok szerint új fenyegetések elé nézünk, amelyek kiváltképp a kiberbiztonságot érhetik. Ezzel összefüggésben megjegyezte, Oroszország nemcsak nemzetközi jogokat sértett, de Európa biztonsági stratégiáját is megsemmisítette. „Ezzel muszáj foglalkoznunk, és ennek tükröződnie kell a következő stratégiai koncepcióban is, amelyet előkészítünk” – mondta Korčok.

Korčok a találkozót követő sajtótájékoztató után kijelentette, Magyarország eltérően vélekedik a V4-ek országaihoz képest, ami az ukránoknak történő fegyverszállítást illeti. „A mi álláspontunk az, hogy kötelességünk katonailag is segíteni Ukrajnának, hogy meg tudja védeni magát” – szögezte le.

Bevezető
Pozsony |

A NATO keleti szárnyának megerősítése csak a kezdete a védelmünk megerősítésének – jelentette ki Ivan Korčok (SaS-jelölt) védelmi miniszter a Bukaresti Kilencek informális találkozóját követően, amelyet Pozsonyban tartottak.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment