A levélalapú voksolással kapcsolatban évek óta felmerül az a (jogos) kritika, mely szerint nem etikus annak alkalmazása, hiszen a rendszer a Kárpát-medencei magyar kisebbségi szavazóknak kedvez, különösen az olyan csoportoknak, amelyek eleve a helyi kisebbségi magyar pártok, s ezzel összefüggésben nagyjából a Fidesz választói is – míg a globális magyar diaszpórát megfosztja attól a lehetőségtől, hogy hasonló módon szavazzon. Az alapproblémát két súlyos és szövevényes márciusi eset tetézte.

A Szabad Magyar Szó portál által március 14-től felgöngyölített vajdasági fiaskó lényege a következő… A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) „erőterébe” tartozó Concordia Minoritatis Hungaricae szervezet aktivistái – s nem a szerb posta alkalmazottai – kézbesítették a szavazási levélcsomagokat, s tulajdonképpen „felügyelték” annak kitöltését és elvitelét. Ha mindez nem lenne elég, Újvidéken például a helyi pártszervezet irodájában vagy a magyarországi támogatásból felépült Európa Kollégium portáján (!) is leadhatták az emberek a leveleket. Olyan jelenségekről van itt szó egyébként, amelyeket eddig is alkalmazott a VMSZ a vajdasági magyar szavazókkal szemben: közvetlen nyomásgyakorlás, személyes adatokkal való visszaélés alapos gyanúja, hűtlen „szavazatkezelés”, klientelisztikus rendszerek működtetése. A VMSZ kommunikációja nehezen kezelte az előállt helyzetet, s lényegében véve nem sikerült megnyugtató választ adnia a kétségekre.

Március 30-án pedig újabb botrány robbant, amikor egy névtelen olvasó arról értesítette a Punctul román portál újságíróját, hogy kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett. A részben elégett iratok, úgy tűnik, a magyarországi ellenzékre leadott voksokat jelentettek. A levélszavazatok kezelése itt is egy párthoz, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez kötődött, ám a szervezet funkcionáriusai leginkább provokációnak minősítették az esetet, míg a magyarországi ellenzék néhány képviselője az összes határon túli levélszavazat megsemmisítését követelte – köztük természetesen az efféle ügyekben rendre érzéketlen Gyurcsány Ferenccel.

Látszik, hogy a helyzet régen rossz. A Vajdaság kapcsán egészen nyilvánvaló, hogy egy párt a lehető legtöbb módon próbált belefolyni a szavazási folyamatba, túlságosan nem is kell ragozni, mekkora skandalum ez. Nézzük azonban az erdélyi esetet, amely ebben a pillanatban még (sajnos) kevésbé egyértelmű, mint a vajdasági. Érdemes megnézni, hogyan fogalmazott Parászka Boróka, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa április 7-én a facebookos szerzői oldalán: „Akkor és azzal kap gellert a szavazólapok ügye, amikor a magyar állami média, az én nevem felhasználásával a román titkosszolgálatokat gyanúsítja a magyar levélszavazatok ügyével. Innentől kezdve a NATO-párti, Putyin-kritikus Románia és a Putyin-barát Magyarország diplomáciai konfliktusává válik az ügy”. Írása alapján úgy látszik, a botrány egyik lehetséges kifutása, hogy az erdélyi magyarokra – akik körében a román társadalomhoz képest magasabb a putyini rezsim támogatottsága – nemzetbiztonsági kockázatként tekintsenek Romániában.

Akárhogy van is, nem kell hétpróbás látnoknak lenni ahhoz, hogy úgy lássuk, a levélszavazási rendszer több oldalról is kórosan sérülékeny. Nem azért, mert ördögtől való a rendszer – akárcsak az egyszerűsített honosítás intézménye –, hanem mert pocsék minőségű a közéletünk és a politikai kultúránk. Emiatt minden további nélkül állítható az is, hogy egyenesen kártékony hatással van a magyar–magyar kapcsolatokra, amelyet egy magyar kormány sem tudott jóleső és széles körű kompromisszumok árán rendezni 1990 óta. Ebben a folyamatban mindig a szűk körű hatalomittas szempontok játszottak főszerepet, az önálló, önellátó és teljes demokratikus életet élő közösségek építése pedig talán sosem volt igazán napirenden. Ezért kellene egyebek mellett búcsút vennünk a levélszavazatoktól, ha már a politikai elittől a jelek szerint nem tudunk, s ahogy a magyar–magyar kapcsolatokat sem vagyunk képesek konszenzusos alapon újragondolni.