Search by category:
Egyéb kategória

Juttatások az ukrán menekülteknek

Juttatások az ukrán menekülteknek
Rajczi Adrienn
2022. 04. 14., cs – 16:13

2022. április 14., csütörtök – 16:30
Friss ikon
Off

Törzs

Elmondása szerint a legtöbb segélyt a pozsonyi régióban fogják folyósítani. A posta, mint kifizetési hely vesz részt a lebonyolításban. Ezeket a segélyeket havi rendszerességgel kapják majd az igénylők – pontosított.

A posta ugyanakkor mintegy 221 ezer szlovák állampolgárnak is szociális segélyt folyósít, személyes átvétellel a postahivatalokban, vagy közvetlenül a lakcímre juttatva. „Az ügyfelek a postahivatalokon a hét folyamán, nyitvatartási időben bármikor átvehetik a juttatást, így nem szükséges azonnal igényelni azt a segély folyósításának első napján” – tette hozzá Dorčáková.

(TASR, raj)

Bevezető

A Szlovák Posta kedd, április 19. és szerda, április 27. között szociális juttatásokat fizet ki az ukrajnai menekülteknek. „Az összegek a postahivatalokban lesznek kifizetve közvetlenül annak a 12 ezer ukrán állampolgárnak, akik megkapták a menekültstátuszt, és anyagi támogatást kérvényeztek” – mondta Iveta Dorčáková, a posta szóvivője.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment