Search by category:
Egyéb kategória

Hamarosan nem lesz hova menni, ha lebetegedtünk – egyre súlyosabb az ápolóhiány a kórházakban

Szlovákiában több mint 16 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi rendszerből, így komoly válság fenyeget.

Kórházainkban már a koronavírus-járvány kitörése előtt is kritikus volt a helyzet, a munkaerőhiány azonban az elkövetkező hónapokban csúcsosodhat ki igazán.

Az egész ország területéről rákos betegeket fogadó, kezelő és gyógyító Nemzeti Onkológiai Intézetnél (NOÚ) arra kényszerültek, hogy ideiglenesen bezárják az egyik osztályt.

Az intézet szóvivője elmondása szerint a bezárás fő oka az ápolók alacsony száma, valamint a tervezett nyári szabadságok. Előzetes terveik alapján szeptemberig függesztik fel a működést, utána folytatódhat a munka az osztályon.

Ugyanez a forgatókönyv fenyeget más egészségügyi intézetet is, így könnyen elképzelhető, hogy nem lesz, aki kezeljen minket a nyár folyamán.

A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház és Poliklinika esetében 50 ápoló hiányzik a rendszerből, míg a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP) is hasonló a helyzet, itt a koronavírus-járvány megfesztített két éve után szabadságokkal próbálják elérni, hogy a jelenleg dolgozó ápolók kipihentek legyenek.

(pluska)

Read More

Post Comment