Search by category:
Egyéb kategória

Lesz mivel télen fűtenünk és főznünk?

A gazdasági miniszter múlt heti bejelentését követően most már szinte biztos, hogy jövőre jóval többet fizetünk majd a gázszolgáltatásért, mint idén.

A lakossági gáz ára Szlovákiában a jövő év elejétől 33 és 55 százalékkal nőhet, attól függően, hogy az ügyfelek milyen szerződést kötnek a gázszolgáltatóval – állítja Richard Sulík gazdasági miniszter. Már a múlt heti parlamenti ülésen bejelentette, hogy a háztartások két lehetőség közül választhatnak majd. Ha az augusztustól az idei év végéig tartó időszakban négy évre szóló szerződést kötnek az állami tulajdonban levő Szlovák Gázművekkel (SPP), akkor a gáz ára számukra jövőre 20%-kal plusz az infláció mértékével fog emelkedni. Ez utóbbi a gazdasági tárca szerint csaknem 13 százalék. A következő években ezen fogyasztók számára azonban a gáz ára már csak az infláció mértékével emelkedne. „Aki ezt a négyéves időszakot túl hosszúnak találja, az egy évre is köthet szerződést. Az ilyen fogyasztók számára azonban a gáz ára jövőre 42 százalékkal plusz az infláció mértékével nő majd” – mondta el Sulík.

Mit jelent majd mindez jövőre a fogyasztók számára? A Pravda napilap gazdasági tárca adatai alapján kidolgozott előzetes becslései szerint azok, akik a gázt csak főzésre használják, és az ezzel kapcsolatos éves kiadásaik idén 65 euró körül mozognak, azoknak ez jövőre 86 euróra nőhet, ha aláírják a négy évre szóló szerződést. Ha az egyéves szerződés mellett döntenek, ez nagyjából 100 euró lesz. Míg az előbbi esetben így 21, az utóbbiban 35 euróval nőnek a háztartás éves kiadásai. Akik a gázt a főzés mellett vízmelegítésre is használják (idén nagyjából 590 eurós költséggel), azoknak a kiadásai a négy évre aláírt szerződés esetében jövőre átlagosan 195 euróval, az egy évre szóló szerződést aláíróknak pedig 324 euróval nőhetnek. A legnagyobb drágulásra természetesen azok számíthatnak, akik gázzal is fűtenek (idén kb. 1166 eurós kiadás). Az ő esetükben a négyéves szerződés jövőre 385, az éves pedig 641 eurós kiadásnövekedéssel járna. A feltüntetett adatok természetesen csak információs jellegűek, és csak arra szolgálnak, hogy érzékelhessük, mire számíthatunk jövőre, ha valóra válik Sulík elképzelése.

Az energiaárakkal kapcsolatban a végső döntést az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) hozza meg, amelynek a feladata „a hálózati iparágakban a fogyasztók védelme a monopolhelyzetben levő energiaszolgáltatókkal szemben, hogy ez utóbbiak ne élhessenek vissza az erőfölényükkel”. A hatályos jogszabályok szerint az állami és helyi hatóságok nem befolyásolhatják az ÚRSO döntéseit. Mindezek fényében arra voltunk kíváncsiak, mit szól Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter múlt csütörtöki bejelentéséhez az Árszabályozási Hivatal. „Hivatalunk már az áprilisi elemzésében figyelmeztetett arra, hogy amennyiben a világpiaci gázárak jelenlegi szélsőséges szintje fennmarad, a szlovákiai háztartások számára a szabályozott gázárak 2023-ban rendkívüli mértékben, a jelenlegihez képest több mint 100%- kal emelkedhetnek. Mivel a gáz piaci ára a lakossági gázár 56%-át teszi ki, még a hálózati díjak maximális csökkentése esetén sincs esély arra, hogy a szlovákiai háztartások számára a gáz árának ilyen mértékű növekedését teljes mértékben kompenzálják” – mondta el lapunknak Radoslav Igaz, az Árszabályozási Hivatal szóvivője. Szerinte az ÚRSO épp ezért – a villanyárakhoz hasonlóan – a gázárak esetében is rendkívüli intézkedések meghozatalára szólította fel a kormányt. „Az Árszabályozási Hivatal a gazdasági tárca múlt héten bejelentett tervét azonban csak egy alaposabb elemzést követően fogja kommentálni, a hivatal mindenesetre kész a lehető legnagyobb segítséget nyújtani a megvalósításánál” – tette hozzá Igaz.

A nagy kérdés azonban hamarosan már valószínűleg nem is az lesz, mennyibe is kerül majd jövőre a gáz, hanem az, hogy egyáltalán lesz-e elegendő. A Szlovákiába irányuló orosz földgázszállítások ugyanis az elmúlt napokban látványosan visszaestek. „Míg múlt kedden Oroszország 10, szerdán 15, csütörtökön pedig 34 százalékkal csökkentette a Szlovák Gázműveknek szánt szállításait, pénteken a szerződéses mennyiségnek már csak a fele érkezett meg” – mondta el Richard Prokypčák, az SPP vezérigazgatója, aki szerint azonban még ez sem veszélyezteti Szlovákia gázellátását. Prokypčák emlékeztetett arra, hogy az SPP szerződést kötött az északi-tengeri gáz szállítására, amely már most is áramlik Szlovákiába, és a Horvátországba megérkezett legutóbbi LNG-tartályhajóról is érkezik gáz Szlovákiába. „Minden megawattórával, ami mostanában hiányzik, két megawattórával többet teszünk a tárolóinkba” – mondta Prokypčák. Szerinte a szlovákiai gáztárolók jelenleg 52%- ra vannak feltöltve, Szlovákia teljes éves fogyasztásához viszonyítva azonban több gázt tárolnak, mint a többi visegrádi ország. Prokypčák szerint a gázellátással kapcsolatos problémáknak Európában valamikor 2023 közepére inthetünk búcsút, ezt követően Szlovákia pozíciója is javulhat. „Meggyőződésem, hogy 2023-ban és 2024-ben Szlovákia – mint tengerparttal nem rendelkező ország – válogathat majd, hogy honnan importáljon gázt” – tette hozzá Prokypčák.

Oroszország szerint a Siemens Energy által gyártott és Kanadába karbantartásra kivitt turbinák a nyugati szankciók miatt nem tudnak visszakerülni Oroszországba, ezért kénytelen visszafogni a Szentpétervár melletti kompresszorállomáson keresztül az Északi Áramlat 1-be betáplált gázmennyiséget. Robert Habeck német gazdasági miniszter szerint az orosz fél érvelése csupán ürügy a bizonytalanság növelésére és az árak felhajtására. A gázszállítások csökkentése mára szinte az összes olyan uniós országot érintik, amelyek gázt vásárolnak az oroszoktól. Karel Hirman energetikai elemző úgy véli, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök célja a szállítások fokozatos leállítása. „Ahogy azt már április és május fordulóján is jeleztem, Putyin célja az Európai Unióba irányuló gázszállítások teljes leállítása” – állítja Hirman, aki szerint az oroszok most az európai piac reakcióit tesztelik. „Putyin az egész EU-nak tudtára adja, hogy kész beváltani a fenyegetéseit” – tette hozzá az energetikai elemző.

(mi, TASR)

Read More

Post Comment