Search by category:
Egyéb kategória

Leállhat a gázszállítás az Északi Áramlat-1 vezetéken

A német közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője szerint előfordulhat, hogy Oroszország júliusban teljesen leállítja a Németországba irányuló földgázszállítást a két országot összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken.

Klaus Müller a földgázellátási válsághelyzet riasztási fokozatának csütörtöki kihirdetésével kapcsolatban tett nyilatkozataiban rámutatott, hogy július 11-én kezdődik a vezeték szokásos éves karbantartása.

A munkálatok tíz napig tartanak, a vezetéket erre az időre leállítják, „és nem tudjuk, hogy mi történik utána” – mondta a szövetségi hatóság vezetője csütörtök este az RTL kereskedelmi televíziónak.

Ugyanerről beszélt péntek reggel is az ARD közszolgálati televízióban és a Deutschlandfunk közszolgálati rádióban is, kifejtve: nem lehet kizárni, hogy a vezetéket használó Gazprom orosz állami energetikai óriáscég a karbantartás után nem indítja újra a földgázszállítást.

A hatóság a bizonytalanság miatt számításokat végzett az ellátási helyzet lehetséges alakulásáról. „A legtöbb forgatókönyv nem szép, azt jelzik, hogy túl kevés gáz lesz a tél végére, vagy akár már ősszel, vagy télen, ami nagyon nehéz helyzetet teremtene” – mondta Klaus Müller az ARD-nek.

A Gazprom már eddig is jelentősen csökkentette a Németországba irányuló szállításait, aminek következtében a földgáz eleve szélsőségesen magas ára még tovább emelkedett, június közepe óta további 50 százalékkal drágult. Az importőrök szeretnék érvényesíteni áraikban a költségek emelkedését. Ehhez a kormánynak be kellene indítania egy úgynevezett árkiigazítási mechanizmust, vagyis engedélyeznie kellene a szolgáltatóknak, hogy azonnal, a még hatályos tarifát felülírva érvényesítsék a fogyasztói árakban az utóbbi hetekben robbanásszerűen megemelkedett földgázbeszerzési árakat.

A mechanizmus azt szolgálja, hogy az importőrök, szolgáltatók ne omoljanak össze a hirtelen hatalmasra növekedett terhek alatt. Beindítása nagyban függ attól, hogy miként alakul az ellátási helyzet az Északi Áramlat-1 rutinszerű karbantartása után – fejtette ki a Bundesnetzagentur vezetője.

Mint mondta, előfordulhat, hogy a fogyasztóknak – az adott ingatlan műszaki állapotától függően – kétszer-háromszor többet kell fizetniük a földgázért. Ezért már most érdemes félretenni pénzt, és bérelt lakás esetén egyeztetni a tulajdonossal, ingatlankezelővel. Fontos a takarékoskodás is, érdemes lejjebb állítani a fűtést, és inkább felvenni egy pulóvert, és beszerezni víztakarékos zuhanyfejet – mondta Klaus Müller.

A Gazprom technikai fennakadásokra hivatkozva nagyjából 50 százalékkal csökkentette a Németországba szállított földgázmennyiséget. A Bundesnetzagentur adatai szerint a két országot közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken így alig 700 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezik napi szintre számítva. Ez a mennyiség a Gazprom korlátozása előtt még 1400 GWh felett volt.

Szintén jelentősen csökkent az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint 600 GWh-ról 200 GWh-ra.

A hatóság legutóbbi, csütörtöki napi jelentés szerint az ellátási helyzet „feszített, és nem zárható ki, hogy romlik majd”, de a piaci szereplők más forrásból tudják pótolni a kieső mennyiséget, bár „jelentősen drágábban”. A tározók feltöltése egyelőre zavartalanul folytatódik, a töltöttségi szint 58,65 százalékos, meghaladja a 2015, 2017, 2018 és 2021 azonos időszakában regisztrált értéket – közölte a Bundesnetzagentur.

A szövetségi kormány szerint a Gazprom mondvacsinált indokokkal korlátozza a németországi exportot. Valójában arról van szó, hogy az Ukrajna ellen háborúzó orosz elnök, Vlagyimir Putyin „a gázexport csökkentésével felsrófolja az árakat Németországban és Európában, hogy így szítsa a nyugtalanságot” az Ukrajna mellett kiálló országok körében – fejtette ki Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter a ZDF országos köztelevíziónak.

Read More

Post Comment