Search by category:
Egyéb kategória

Megszólalt a beteg jó szemét kioperáló orvosnő

A botrányos operáció után nyilatkozott az azt végző elismert szakember is.

Az operációt, ami még múlt évben történt a ruzsinói kórházban, Alena F. szemorvos vezette. Alen F. az orvostársadalomban elismert szakembernek számít, munkájáért 2019-ben Andrej Kiska is kitüntette.

Számomra személy szerint ez egy nagy tragédia és tudom, hogy a panaszt az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalhoz (ÚDZS) májusban nyújtották be, és még mindig foglalkoznak vele, de a TASR jelentése nem tudom, hogy megfelelt-e az előírásoknak” – válaszolta a pluska.sk kérdésére Alena F. orvos.

E-mailben már nyilatkoztam egy napilapnak, nem fogom megismételni magam, a pácienssel kapcsolatban vagyok, tekintettel a személyes kezdeményezésemre, hogy kártalanítsam őt pénzbelileg az ügyvédem közreműködésével” – tette hozzá. Az orvos arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja az esetet, és sajnálja a közeli hozzátartozókat is, akiknek ez nagy terhet jelent. Alena F. továbbá elmondta, hogy rosszul érzi magát a nyilvánosság reakciója miatt is, akik az egészségügyi dolgozók ellen fordultak. „Az egész helyzet miatt teljes felelősséget vállalok és elfogadom a következményeket” – tette hozzá.
 

(pluska)

A beteg így mindkét szemére elvesztette a látását.

A ruzsinói kórházban egy beteg jó szemét operálták ki, aminek következtében mindkét szemére elvesztette a látását. A műtétet vezető orvosnőt eltiltották a páciensektől, a kórház az ügy kapcsán több intézkedést is foganatosított.

A kórház tájékoztatása szerint az érintett páciensnek és családjának felajánlották a segítségüket a következmények enyhítésére, legyen szó egészségügyi, pszichológiai vagy szociális segítségről. „Rendkívül érzékenyen állunk hozzá ehhez a tragikus esethez. Természetesen, az érintettekkel tartjuk a kapcsolatot, és minden szükséges segítséget megadunk” – nyilatkozta Eva Kliská, a kórház szóvivője.

A TASR úgy tudja, a műtétet egy elismert szemorvos vezette.

Read More

Post Comment