K1 1000 méteren szerzett második helye ellenére felemás érzésekkel zárta a hétvégi belgrádi junior kajak-kenu Európa-bajnokságot Sidó Bianka.
A 18 éves kajakosnak már volt két érme korosztályos Eb-ről, tavaly Poznanban K2 500-on második lett Katarína Pecsukovával, K1 1000-en pedig bronzérmet szerzett. Idén Belgrádban az utóbbi számban feljebb lépett eggyel, egyéni legjobb idejét jegyezhette, mégsem volt maradéktalanul elégedett.
„Több volt bennem. Ha mindent kiadtam volna magamból, amit tudok, az eredménytől függetlenül jó érzéssel zártam volna az Eb-t. Persze így is örülök az ezűstéremnek, de nem vagyok teljesen elégedett” – mondta lapunknak a somorjai klub sportolója.
Hiányérzete abból is fakad, hogy a táv nagy részén ő vezetett, a finisben mégis lemaradt az elsőségről, Nemes Réka meg tudta előzni. „A futam elejétől nem láttam a legfőbb, magyarországi riválisomat. Sajnos én túl erősen mentem a táv feléig, talán azért is, mert bennem volt, hogy Rékának nagyon erős a véghajrája, és ha mellette érek oda az utolsó méterekre, nem lesz esélyem győzni” – elemezte a történteket Sidó Bianka.
A másnapi, K1 500 méteres döntőben még biztosabban vezetett a futamon, amikor egyszercsak beborult a vízbe. Még két nappal az eset után sem tudja pontosan, mi is történt a 400. méter körül. „Nagyon nehéz feldolgozni ezt. Már láttam, hogy alighanem meg fogom nyerni a számot. Talán nem voltam ott teljesen fejben… A verseny előtt elég nagyok voltak az elvárások velem szemben, izgultam is eléggé… Mentem előre és egyszer csak a vízben találtam magam. A videóból sem derült ki sok minden, mert elég rossz minőségű a felvétel, ráadásul épp ezt az esetet nem is látni, az egyik pillanatban még evezek, aztán jön egy vágás, és utána már a vízben vagyok…. Soha nem történt meg velem ilyesmi” – mesélte Honti Jenő edző védence.
A parton aztán mindenki vígasztalta, mindenkinek volt hozzá egy kedves, bíztató szava. „Kicsit féltem a reakcióktól, de kellemesen meglepődtem, csak bátorítást kaptam. A végül harmadikként végző spanyol versenyző rögtön a futamot követően utánam jött az edzőjével együtt, amikor sírtam, és próbáltak megvigasztalni” – mondta Sidó Bianka, hozzátéve, úgy általában véve azért szeretné elfelejteni a belgrádi hétvégét. Kis pihenő után újra beleveti magát az edzésekbe, augusztusban ugyanis a szegedi utánpótlás-világbajnokság vár rá. „A vb-ig mindenképpen javulni szeretnék, hogy ott jó érzéssel zárhassam a versenyeket” – tette hozzá Sidó Bianka.
Rajta kívül több dél-szlovákiai junior kajakos is bejutott a döntőbe Belgrádban: Lépi Máté és Marsal Máté K2 1000 méteren 9. lett, Bugár Réka K1 200-on és Czanik Teréziával K2 500-on is 6.-ként végzett. Az U23-as kategóriában a komáromi Lisa Maria Gamsjäger harmadikként zárt K1 500-on, a négyessel pedig éppen lecsúszott a dobogóról negyedikként.
Csütörtöktől Račicében, jövő hétvégén pedig Poznanban rendezik meg az atipikus kajak-kenu szezon két világkupaversenyét.
Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően idén is csak két versenyt rendeznek a kajak-kenusok világkupájában (2017-ig három hétvége volt a megszokott, míg az első három kiírásban évi öt viadal szerepelt).
Mától a csehországi Račicében jön össze a sportág színe-java – az augusztusi vb utánra átkerült Európa-bajnokság miatt jócskán megnövekedett részvétellel, nagyobb konkurenciával.
„Épp néztem a mezőnyt, nagyon sok jó hajó lesz a versenyen. Vlček Erikkel K2 500 méteren a célunk az lesz, hogy bejussunk a döntőbe, már ez sem lesz könnyű feladat. Főleg úgy, hogy ebben a felállásban ez lesz az első versenyünk. Mi is kíváncsian várjuk, mire leszünk jók, mindenesetre megvan az összhang köztünk a hajóban” – mondta lapunknak Botek Ádám, akit még az utazás előtt értünk el telefonon.
A komáromi kajakos kirobbanó formában abszolválta a május eleji válogatót a Zemníken, egyesben (500 és 1000 m) és az említett párosban is győzött. Így lényegében ő választhatott, milyen számban is szeretne indulni Račicében és Poznanban. „A mostani évet szeretném egy kicsit lazábbra venni, az ezt megelőző, ötévesre nyúlt olimpiai ciklus kimerítő volt. Szeretnék javítani a technikámon, ami hozzásegíthet, hogy jövőre, a párizsi olimpia előtti évben még jobb legyek. Az, hogy most nem ülök a négyesben, nem azt jelenti, hogy nem akarok már ebben a számban indulni. Ha veszélybe kerülne az ottani helyem, a jövő évi válogatókon bizonyíthatok. A mostani válogatós elsőséget megelőzően 2019-ben győztem legutóbb a háziversenyen, de azóta is mindig ott voltam a legjobb négyben” – magyarázta Botek, akit szép emlékek fűznek Račicéhez, mivel ott szerezte meg pályafutása első felnőtt érmét.
A világkupán tehát sem ő, sem račicei párostársa, Vlček Erik nem lesz ott a négyesben. Samuel Baláž, Denis Myšák és Zalka Csaba mögött ezúttal Milan Dörner kap bizonyítási lehetőséget negyedikként. (K4 500-on mellettük egy másik egység, Tomáš Holka, Martin Hvojník, Ujvári Markó és Daniel Rybanský is rajtol szlovák színekben).
A férfiaknál K1 1000 méteren Gacsal Ákosnak és Ujvári Markónak is szurkolhatunk, utóbbi K1 5000 méteren is rajthoz áll.
A nőknél karrierje első felnőtt világversenyén szerepelhet az év juniorjának választott Sidó Bianka. „A válogató után már tudni lehetett, hogy indulhatok Račicében, mivel a számaimban csak alig maradtam, maradtunk el a győztesek mögött. Ettől függetlenül nagyon örültem a hivatalos bejelentésnek – nyilatkozta az Új Szónak a somorjai kajakos. – Nem is izgulok annyira, mert csak meglepetést okozhatok a világkupán. Kipróbálom a felnőtt mezőnyt, nincs mitől félnem.”
Konkrétan két számban, K2 500 méteren (Katarína Pecsukovával) és az újonnan létrehozott K4-es egységben (Pecsukován kívül Dagmar Čulenovával és Hana Zemánkovával) tarthat „terepszemlét” Sidó. „Nagyon sokat edzettük a párost, de felnőtt versenyen nem tudom, mire számíthatunk a debütálásunkkor. Račicét jól ismerem, jó párszor eveztem már ott. Poznanban ha szeretnék, sem tudnék ott lenni, mert azon a hétvégén a saját kategóriámban kerűl sor az Eb-kvalifikációra” – tette hozzá várakozással teli hangon Sidó.
Račicén egyébként a háziversenyük is érdekesnek ígérkezik, Sidóék párosa ugyanis csak hajszállal lett második a válogatón Mariana Petrušová és Gamsjäger Lisa Maria mögött – a komáromi duó szintén ott lesz a vk-viadal(ok)on.

