Search by category:
Egyéb kategória

Mi történt ma Gombaszögön? – 1. nap

Közel 20 helyszínen több mint 100 program közül válogathattak az érdeklődők.

Bár a fesztiválozók előtt július 12-én nyitotta meg kapuit az idei Gombaszögi Nyári Tábor, a hivatalos megnyitóra szerda délelőtt, július 13-án került sor, amikor is Orosz Örs, főszervező és Kiss Réka, Diákhálózat-elnök felhúzták a tábor hivatalos zászlaját a Kopjafaparkban.

A Tóth Károly-sátorban a közéleté a főszerep: délben a magyar képviselet szerepéről volt szó megyei vezetés viszonylatában, délután pedig Bárdos Gyula és Agócs Attila, a Szövetség elnökségi tagjai Szövetséges szembenállás című kerekasztal-beszélgetését hallgathatták meg a résztvevők.

A DH-Móló a Diákhálózat tavaly megnyílt gombaszögi helyszíne, ahol ma többek közt Mészáros András filozófiaprofesszor Arisztotelész esete Phyllisszel, azaz: Mi is a szerelem? című előadását is meghallgathatták az érdeklődők.

Az idei tábor egyik újonnan megnyílt helyszíne a Művészetek pavilonja, ahol már a reggeli órákban felállították a festővásznakat, a képzőművészetet kedvelő és folytató résztvevők nagy örömére.

A GombaOvi szervezői a legkisebbeket szólítják meg: mindennap reggel 8 és délután 4 között különböző programokkal várják a gyermekeket, a mai napon a zászlófestés, a mesemondás és kézműves foglalkozások voltak terítéken.

A Fotólabor az analóg fényképezés rejtelmeibe vezeti be a résztvevőket, a Labirintus udvarban pedig önismerettel kapcsolatos előadásokra ülhetnek be a táborozók.

A Grendel-sátorban az irodalomé a főszerep: reggelente műhelymunkára hívják a fiatal írókat, ma délután pedig a Szépírók társasága mutatkozott be.

A Kézműves Házban évek óta nagy figyelmet fordítanak a környezettudatosságra: idén eko-kozmetikumokat, méhviaszos kendőt és hulladékból ékszereket készíthetnek az érdeklődők.

Az esti órákban a 30y, Krúbi és a Jóvilágvan zenekar szolgáltatja a talpalávalót.

Read More

Post Comment