Search by category:
Egyéb kategória

Mi történt ma Gombaszögön? – 3. nap

A tábor harmadik napján a közéleti sátorban többek között Varga Judit (Fidesz), Magyarország igazságügyi miniszterének előadását hallgathatták meg az érdeklődők, este pedig Presser Gábor és a Csík zenekar lépett fel a Csemadok-színpadon.

Kora délután a Tóth Károly-sátorban a résztvevők meghallgathatták György László Magyarország gazdasági stratégiáért felelős államtitkárának és Dudás Tamásnak, a pozsonyi Páneurópai Egyetem Gazdasági és Vállalkozástudományi Kara dékánjának Válság, infláció, háború című beszélgetését. Később Varga Judit magyar igazságügyi miniszter beszélt a Miskolc-Kassa tengely fejlesztésében rejlő kiaknázatlan lehetőségekről.

A Kocsmakert-előadóban Czímer Gábor, az Új Szó belpolitikai rovatának munkatársa beszélgetett Németh Andrással, a HVG munkatársával, aki arról mesélt, milyen volt átélni ukrajnai tartózkodása során az orosz rakétatámadásokat.

Késő délután a Pajtaszínházban az Ahogy esik, úgy puffan című improvizációs műsorra ülhettek be az érdeklődők.

A tábor harmadik napján nyitották meg hivatalosan a Rohonczy Gasztrofesztivált, amely „fesztivál a fesztiválon“. A Kopjafapark mellett pálinkából készült koktélkülönlegességekkel, valamint helyi készítésű sajtkészítményekkel és borokkal várta az érdeklődőket.A Labirintus-udvarban a Szólj be a papnak! című interaktív előadáson vehettek részt a táborozók, ahol lehetőségük volt kérdéseket feltenni Molnár Árpád és Szarvas László református lelkészektől és Balázs Patrik, római katolikus paptól.

A DH-mólón, a Diákhálózat tavaly átadott új helyszínén délelőtt Kulcsár Gábor Stranger Things és a horror kényelme című előadását hallgathatták meg a táborozók.

A Csemadok-színpadon este a Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János: A dal a miénk koncertje zárta a napot.

Read More

Post Comment