Search by category:
Egyéb kategória

Befejeződött a komáromi kaszárnya tetejének felújítása

Komárom |

Az Újvár kaszárnyaépületének tetője így már teljesen ép. A műemlékvédelemi felügyelet mellett 90 méter újult meg a teljes hosszában 540 méteres tetőszerkezetből.

A munkákat 2021 márciusában kezdték el, s most június végén fejezték be. A renovációhoz a kulturális tárca 565.500 eurós támogatást, a komáromi önkormányzat pedig 50 ezer eurós önrészt biztosított.

Az erőddel kapcsolatos következő nyertes – Interreg-es – pályázat kivitelezése ősszel kezdődik, amely során egymillió eurós fejlesztésre kerül sor. Ennek eredményeként majd új turisztikai iroda létesül az erődben és megújul a homlokzat egy része is. Mindezeken kívül további munkálatokra is sor kerül majd: új trafóállomást telepítenek, valamint a villanyhálózatot újrahúzzák az egész erődben, ahova optikai kábelt is bevezetnek. Emellett új kőburkolattal látják el a kaszárnya kapualját, ill. kamerarendszert telepítenek. Végül pedig sor kerül majd az Öregvár kéményeinek visszafalazására és sáncainak karbantartására. (komáromi önkormányzat)

Read More

Post Comment