Eleinte aranyérre vagy lágyéksérvre gyanakodott. Az urológusa nem vette komolyan a panaszait. Amikor végül kórházba került, már majdnem késő volt. A prosztatarák egy ritka és rendkívül agresszív típusát diagnosztizálták nála, a második-harmadik stádiumban.
Orvosai 40 százalék esélyt adtak neki a túlélésre. Negyvenhét éves volt ekkor. Azóta küzd a rákkal. Hol több, hol kevesebb sikerrel. Azt mondja, amíg a szelleme ép, és tud gondolkodni, nem esik kétségbe azon, hogy a teste hogyan működik
Hogyan kezdődött a betegsége, milyen tünetekkel? Amikor kiderült, hogy rákos, hogyan fogadta a diagnózist? Gondolkozott azon, mi lehetett a közvetlen előzmény? Amikor megtudta, hogy a negyedik stádiumban van, és az orvosok 40 százalék esélyt adnak neki, készített leltárt magában? Az ismerősök nem árasztották el sajnálkozó, együttérző, sopánkodó reakciókkal? Mikor jöttek az első nehézségek? Vannak olyan gyógyszerek vagy segédeszközök, amelyek megkönnyíthetik a kemoterápia elviselését? Mit javasolna a hozzátartozóknak, hogyan viselkedjenek a rákos beteggel? Ad reményt a tudat, hogy a kutatók bármikor feltalálhatják az ellenszert? A közvélemény szemében a rák még mindig egyenlő a halálos ítélettel? Hogyan zajlott a kemoterápia? Mi változott az első kemoterápiás kezelések hatására? A sztómás zacskó mennyire korlátozza a mindennapokban? Hogyan lehet megszokni a test leépülését? Hogyan lehet felvenni a harcot a rákkal?
Gazdag József interjúja a már kapható Vasárnapban!
