Search by category:
Egyéb kategória

Felújították a csallóközkürti templomot

Csallóközkürt |

Sokadik próbálkozásra, de végül sikerült. A csallóközkürti templom immáron teljes szépségében pompázik.

A római-katolikus plébánia kezdeményezte, a helyi önkormányzat segítette a pályázat megírását, amely végül sikeresen végződött és a plébánia megkapta a felújításhoz kérvényezett pénzösszeg nagy részét. Többszöri próbálkozás után, végül a pályázat kiíró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megszavazta a Magyar Templom Felújítási Program keretén belül a csallóközkürti templom felújításához szükséges pénzösszeget is. A program keretén belül a Felvidéken összesen 101 templomot illetve szentélyt újítottak fel, mintegy 96 településen. Ezek között 69 volt római katolikus, 25 református, 6 görög katolikus és 1 zsidó templom. A csallóközkürti plébánia még 2021-ben megkapta a mintegy 36 ezer eurós pénzösszeget, ám a felújítási munkálatokat a világjárvány késleltette. A világjárvány, az ukrajnai háború és az ennek következtében kialakult gazdasági válság, jelentősen megemelte, többek közt az építőanyagok árát is. Ennek az áremelésnek egyenes következménye volt, hogy a megítélt összeg nem fedezte már teljes mértékben az eltervezett tatarozási munkálatok díját, de egy jó közösségben mindig ott van a segítő kéz, ez esetben a helyi önkormányzat, amely megszavazta a hiányzó 4600 eurós hozzájárulást a templomfelújításhoz. „A templom felújítása régi álmunk volt és élve a pályázati felhívásokkal ez mára sikerült is. Bár a munkálatok jó néhány hónappal megcsúsztak, mégiscsak sikerült ez év július végére befejezni a teljes tatarozást is. Szeretném megköszönni valamennyi önkéntes segítőnk hozzájárulását, akik nemcsak alapanyaggal, de kétkezi munkájukkal is segítették templomunk újjászületését.” – mondta el lapunknak Rabay Anikó polgármester. Az hogy a felújított templom „átadása” éppen augusztus 19.-én, jeles ünnepünk előestéjén valósult meg, nem volt véletlen, mint ahogy az sem, hogy ezt a kivételes szentmisét Kiss Róbert helynök – a püspök helyettese – tartotta, ami egyben az ő személyes ünnepe is volt, hiszen 25 éve szolgálja az egyházat. Nemcsak a templomot magát, de az új kenyeret is megáldotta.

Csallóközkürtnek fontos a temploma. Fontos a hite, annak fennmaradása. Naponta kell dönteni jó és rossz között, háború és béke között, arról, hogy mi a dolgunk itt? Mert minden nemzet küldetése a megmaradás. Figyelnünk kell arra, ami a miénk, a szülőföldünkre, amelyen ezer év óta másokkal együtt vagyunk otthon és együtt kell működnünk. Emellett pedig, mivel kisebbség vagyunk, meg kell dolgoznunk azért, hogy magyarok maradhassunk. Magunkért, egymásért, azért, hogy legyünk, s maradjunk szülőföldünkön.” – fejtette ki gondolatait Rabay Anikó Csallóközkürt polgármestere a Szent István nap és templomuk megszentelésének kettős ünnepe kapcsán.

Read More

Post Comment