Search by category:
Egyéb kategória

Eltemették II. Erzsébet brit királynőt

London |

Nagyszabású katonai pompával, a világ vezetőinek és tisztelők millióinak részvételével végső búcsút vettek II. Erzsébet brit királynőtől a szigetország fővárosában. A szeptember 8-án, 96 éves korában elhunyt uralkodót később a windsori kastély egyik kápolnájában temették el.

London belvárosa teljesen megbénult II. Erzsébet brit királynő szeptember 8-án, életének 97. életévében bekövetkezett halála óta. A brit uralkodócsalád hivatalos rezidenciája, a Buckingham-palota azóta szinte megközelíthetetlen: előbb a régóta betegeskedő, de relatív életerős koronás fő egészségi állapota miatt aggódók jelentek meg a vaskapuk előtt, a halálhír bejelentésekor pedig gyászolók és turisták özönlötték el a főbejárat előtti területet. Igaz, az uralkodó a korona felségterülete alá tartozó Skóciában, a királyi család balmorali nyári rezidenciáján hunyt el, de a legtöbb virágot, üzenetet és emléktárgyat mégis a londoni belvárosban álló neoklasszicista királyi lak bejárata elé tették le a megemlékezők. II. Erzsébet koporsója csak múlt hét szerdán érkezett meg a londoni parlament legősibb szárnyába, az 1097-ben emelt Westminster Hallba, ahol tegnap kora reggelig volt felravatalozva. Az uralkodó hihetetlen népszerűségét és történelemformáló személyiségét, valamint a Windsor-ház iránti lankadatlan érdeklődést mutatja, hogy a felravatalozott királynőhöz igyekvőket már vasárnap reggel arra intette az államminiszter illetékes részlege, hogy úgy készüljenek, hogy a becsült sorbaállási idő elérheti a 13,5 órát, de már a korábbi napok során is volt, aki 14 órát várakozott, ezért mintegy hat-hét órára többször felfüggesztették a bejutást.

Erzsébet ólommal bélelt koporsóját tegnap délelőtt szállították át a Westminster Halltól alig kétpercnyi gyalogútra lévő Westminster-apátságba, ahova tizenegy óra előtt nyolc perccel érkezett meg. Az uralkodó állami gyászszertartása tizenegykor vette kezdetét az angol-brit monarchia koronázótemplomába, ahol mintegy kétezer meghívott vendég – köztük a világ és a szigetország vezetői, az európai monarchiák uralkodói – jelenlétében búcsúztatták a hetven évig regnáló államfőt. Valamivel tizenkettő óra előtt felcsendült az utolsó kürthang, vagyis a Last Post néven ismert, a brit korona seregeiben használatos takarodó- és búcsúztatódallam, majd kétperces néma csend borult a katedrálisra és a londoni utcákon fegyelmezetten várakozó milliós tömegre. Ezt követően a trombitások a The Reville című dalt játszották, majd a nemzeti himnusz, a God Save the King következett, végül a néhai uralkodó kedves dudazenéje, a Sleep, dearie, sleep tradicionális skót szerzemény.

Az istentisztelet után a koporsót az apátságtól a Hyde Park délkeleti sarkában található Wellington-emlékműig nagyszabású katonai pompával megrendezett gyászmenet vezette fel. Az elhunyt – az uralkodóház lobogójával takart és a koronázási ékszerrel, köztük a kétezer gyémánttal díszített birodalmi állami koronával ellátott koporsója – után négy gyermeke sétált, köztük a legidősebb, az édesanyja halála után automatikusan trónra lépett III. Károly. Az ágyútalpon elhelyezett koporsót a bulvármédia ellenérzéseivel nem foglalkozva a szexuális botrányba keveredett András yorki herceg, a királynő harmadszülöttje és az Egyesült Államokba költözött Harry herceg, a jelenlegi uralkodó másodszülöttje is követte, mindketten polgári ünnepi ruhában. Kamilla királyné, Katalin walesi hercegnő és a trónörökös két idősebb gyermeke, György herceg és Sarolta hercegnő a ház egyik Rolls-Royce Phantom VI. személygépjárművében ülve követte Erzsébet valamivel több mint egyórás utolsó londoni felvonulását.

II. Erzsébet koporsóját a délután folyamán a Buckingham-palotából a fővárostól mintegy 25 kilométerre található Windsorba szállították, a koporsót szállító jármű és a kísérő konvoj az autópályákat elkerülve, az A4-es, majd az A30-as autóúton haladt el, hogy a London nyugati és délnyugati kerületeiben élők, valamint a London és Windsor között lakók autóikkal lehúzódva elbúcsúzhassanak uralkodójuktól. A királynőtől David Conner windsori dékán búcsúzott a mintegy ezeréves windsori kastély Szent György-kápolnájában. A megemlékezésre az állami szertartással ellentétben csak nyolcszázan kaptak meghívást. Az uralkodót végül az édesapjáról, VI. Györgyről elnevezett emlékkápolnába temették el, a tavaly áprilisban, 99 éves korában elhunyt házastársa, Fülöp edinburghi herceg tavaly csak ideiglenesen eltemetett koporsójával együtt.

Navarrai Mészáros Márton

Read More

Post Comment