Search by category:
Egyéb kategória

Az állam bocsánatot kért Jaroslav Haščáktól

Bocsánatot kért az állam Jaroslav Haščáktól, amiért törvénytelenül indítottak ellene büntetőeljárást és tartották fogva  – közölte Peter Kubina, Haščák ügyvédje.

A bocsánatkérést Ondrej Dostál (SaS), az igazságügyi minisztérium államtitkára írta alá. 

Az igazságügyi tárca kijelentette, hogy a Haščák ellen indított eljárás és fogva tartása törvényellenes volt, ezzel pedig az alapvető emberi jogai sérültek.

„Elfogadom az állam bocsánatkérését. Szeretném, ha az állami hatóságok tanulnának az esetemből, és a jövőben nem indítanának büntetőeljárást valódi jogi ok nélkül” – jelentette ki a bocsánatkérésre adott reakciójában Haščák.

A Penta befektetési csoport társtulajdonosát még 2020 decemberében vették őrizetbe, ezután előzetesen letartóztatták. Tavaly januárban azonban szabadon engedték, mivel a Legfelsőbb Bíróság szenátusának megállapítása szerint indokolatlanul tartották fogva. Kubina, Haščák ügyvédje ügyvédje ezt követően leszögezte, ha az állam bocsánatot kér az üzletembertől, elkerülheti a kártérítési pert.

Az Új Szó kiadója a DUELL-PRESS Kft., amely a Penta befektetési csoport 100 százalékos tulajdonában van.

Read More

Post Comment