Search by category:
Egyéb kategória

VIDEÓ: A Tesla bemutatta az autóalkatrészekből épített humanoid robotját

Több millió példány gyártását tervezik. Várhatóan 20 ezer dollárba kerül majd.

Emberszabású robotot ígért és egy önállóan sétáló, finoman mozgó prototípust, valamint egy korlátozottan mozgásképes, de a szériagyártáshoz közeli kialakítású, állványra szerelt példányt mutatott be a Tesla a pénteki AI Day nevű rendezvényén – számolt be a Telex.

A Bumble C néven bemutatott fejlesztői példányról Elon Musk elmondta, hogy a robot hat hónapig tartó fejlesztéséhez a cég autóiban található érzékelőket használták fel, később viszont több millió példány gyártását tervezik és a végleges változat nem lesz drága, hiszen várhatóan 20 ezer dollárba kerül majd.

A munkacélokra szánt robotba 2,3 kilowattóra kapacitású akkumulátort építenek, amellyel egy teljes napig bírja majd, két feltöltés közt. Az Autopilot algoritmusával képes tájékozódni a környezetében, illetve felismeri a tárgyakat és az embereket. A kezébe épített tizenegy aktuátor segítségével minden ujját, a tenyerét és a csuklóját is külön képes mozgatni, sőt, az összes végtagja szintén mozgásképes lesz, amiről huszonnyolc elektronikai egység gondoskodik.

Az emberszerű robot ezen kívül többféle vezeték nélküli adatkapcsolatra, illetve beszédfelismerésre is képes, de hardveresen szintén be lehet avatkozni a működésébe. Ez azért fontos, mert szükség esetében bármikor le lehet állítani, nehogy egy téves döntés következtében veszélyes helyzetet okozzon.

A végleges Optimus-változat gyártásáig még számos technológiai akadályt szeretnének leküzdeni a Tesla fejlesztői. A mérnökcsapat néhány hónapon, esetleg éven belül tervezi lezárni a folyamatot, ugyanakkor Musk elképzelhetőnek tartja, hogy az emberszerű robotok gyártása már jövőre megkezdődik.

(Telex)

Read More

Post Comment