Search by category:
Egyéb kategória

Heger: Az EB-nek két hét múlva javaslatot kell tennie a gázárplafonra

Az Európai Bizottságnak két hét múlva konkrét javaslatot kell tennie a földgáz maximális árának meghatározására. Olyan megoldásra van szükség, amellyel nem sodorjuk veszélybe az európai piacok ellátását – jelentette ki Eduard Heger kormányfő az Európai Tanács informális prágai csúcsértekezletét követően.

„A nyár után először találkoztak a kormányfők és elmondhatták, hogy konkrétan mire van szüksége az országuknak” – mondta Heger.

A megbeszélés alapján Heger szerint minden tagállam tisztában van vele, mennyire fontos, hogy az EB október 20-án konkrét javaslattal álljon elő a földgáz maximális árának meghatározásával kapcsolatban.

„Többen, jobban mondva mindenki egyértelműen azt hangoztatta, sürgős és elengedhetetlen az ár csökkentése. Ilyen gázárakat, amelyek meghatározzák a villanyáram árát is, nem tudnak elviselni a gazdaságaink” – mondta Heger, hangsúlyozva, hogy a kompenzálás lehetővé tételéhez is alacsonyabb szintre kell nyomni az árakat.

Pénteken a prágai várban tartották az Európai Tanács informális csúcstalálkozóját, ez volt a soros cseh elnökség csúcsrendezvénye. Az európai vezetőket Petr Fiala cseh kormányfő fogadta, és elsősorban az ukrajnai agresszióról, az energetikai és a gazdasági helyzetről tárgyaltak.

Csütörtökön az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozóját rendezték a cseh fővárosban, melyen főleg a béke megteremtése, biztonsági és energetikai kérdések, valamint a nem uniós országokkal fenntartott gazdasági kapcsolatok kerültek terítékre.

Read More

Post Comment