Search by category:
Egyéb kategória

Az egészségügy állapota miatt az utcára vonulnak az orvosok

Pozsony |

Elmaradt a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) képviselőinek hétfőre tervezett közös tárgyalása a miniszterekkel. A szakszervezet november 17-én tüntetést szervez a fővárosban, mellyel a kormány tétlenségére reagálnak, valamint az „egészségügy megmentését” sürgetik.

Október elején 31 kórházból több mint 2100 orvos nyújtotta be felmondását az egészségügyben uralkodó áldatlan állapot miatt. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) múlt héten csütörtökön bejelentette, dolgoznak a követelések teljesítésén. A szakszervezet képviselőivel hétfőn kellett volna tárgyalóasztalhoz ülniük, a találkozó azonban nem valósult meg. Az egészségügyi tárca rövid tájékoztatójában annyit közölt, a tárgyalás elmarad, az új időpontról pedig később árulnak el többet. Az orvosok az egészségügyi miniszteren kívül a pénzügyi tárca vezetőjével, illetve Eduard Heger (OĽaNO) kormányfővel szerettek volna egyeztetni a követeléseikről, a kormánytagok azonban lemondták a találkozót. Peter Visolajský, az LOZ elnöke leszögezte, a hétfői nap folyamán a szakszervezet bármikor készen áll tárgyalást folytatni. „Augusztus óta várunk egy találkozóra a miniszterelnökkel, a pénzügyminiszterrel és az egészségügyi miniszterrel. A megállapodáshoz két félre van szükség, mi bármikor hajlandóak vagyunk találkozni és tárgyalni” – mondta, majd hozzátette, az ő érdekük az, hogy visszatérjenek a kórházakba, de ezt csak abban az esetben hajlandóak megtenni, ha a páciensek számára javulnak a körülmények.

Abszurd javaslat

A Rádio Expres műsorában megismételte, a szaktárca által javasolt memorandum nem kötelezi semmire a kormányt, ezért abszurdnak tartja az öt pontból álló dokumentumot, ami szerinte csak homályos ígéreteket tartalmaz, anélkül, hogy konkrét vállalásokat tett volna a kabinet. Hangsúlyozta, a memorandumnak a megállapodás alapján kellene születnie, de ahhoz előbb a feleknek beszélniük kellene egymással. Emlékeztetett, legutóbb augusztusban került sor olyan tárgyalásra, ahol az egészségügyi miniszteren kívül a kormányfő és pénzügyi tárca vezetője is jelen volt. „A szlovákiai kórházakban kialakult rendszer árt a betegeinknek” – tette hozzá, majd rámutatott, arra kérik a kormányt, hogy foglalkozzon az egészségügy problémáival. Visolajský bírálta a kormány képviselőit, mondván a megállapodás legnagyobb akadálya az, hogy nem hajlandóak tárgyalni velük. „A szlovák egészségügy súlyos állapotban van, az egyszerű megoldások már elfogytak” – véli a szakszervezet elnöke, aki szerint rendszerszintű változásra van szükség, amit a 8 pontból álló követelésükben is kiemeltek. Elismerte, az egyes lépések végrehajtása nem megy az egyik napról a másikra, ezért arra lenne szükség, hogy a kormány elkötelezze magát a hosszú távú intézkedések megvalósítása mellett.

Béremelés

Jana Bittó Cigániková (SaS) a parlament egészségügyi bizottságának nemrégiben leváltott elnöke szerint a 8. pontban nem sikerült közös nevezőre jutni, mellyel az orvosok azt szerették volna elérni, hogy a nem atesztált orvosok a nemzeti átlagbér 1,7-szeresét, az ateszáltak pedig a 2,8-szorosát kapják, illetve minden egyes ledolgozott év után további 5%-os emelés járjon. A politikus számításai alapján ez az intézkedés 240 millió euróba kerülne, de ha rábólintanának, további lépéseket kellene tenniük, hogy ne dőljön be a rendelők működése, valamint más egészségügyi dolgozók bérét is emelni kellene, ami összesen több mint 700 millió eurós kiadást jelentene, ami a költségvetés szempontjából nem fenntartható. Visolajský szerint nem ül Cigániková számítása, szerinte sokkal kevesebből is be lehet takarni az orvosok béremelését, s nem szabad elfelejteni, hogy a cél az, hogy a szakemberek ne a környező országokban vállaljanak munkát az előnyösebb fizetések miatt.

Koalíciós döntés

Lengvarský a kórházak képviselőivel folytatott találkozó után hangsúlyozta, egyetértettek abban, hogy senki nem szeretné, ha a tömeges felmondás miatt a betegek szenvednének és a kórházakban maradt orvosok lennének túlterhelve. A szaktárca vezetője közölte, a délutáni kormányülésen és az azt követő koalíciós tanácson is terítékre kerül az ügy, majd hozzátette: bízik benne, hogy a hét végére sikerül megegyezni, és nem kerül sor az orvosok felmondására. „Átdolgoztuk a memorandumot” – mondta az LOZ kritikájára reagálva.

Tüntetés

„Szinte hihetetlen, hogy Eduard Heger miniszterelnök és Igor Matovič pénzügyminiszter még 16 nappal a szlovák egészségügyi rendszer összeomlása előtt sem volt hajlandó találkozni az egészségügyi szakszervezetek képviselőivel” – véli Richard Raši, a Hlas alelnöke és az egészségügyi bizottság tagja. Hozzátette, a hétfői meghallgatásnak döntő fontosságúnak kellett volna lennie, ehelyett azonban a betegeket a végzetükbe kergetik. „Felszólítom a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat az egészségügyi dolgozókkal, mert december elsején a szlovákiai kórházakban a szlovák orvosok nem lesznek a betegek ágya mellett. A helyzet rendkívül súlyos, és a betegek szükségtelen halálához vezethet” – folytatta.

A szakszervezet november 17-re tüntetést szervez Pozsonyban, a TASR hírügynökséget arról tájékoztatták, a megmozdulással figyelmeztetni szeretnék a kormányt, hogy a hátralévő időt a megállapodásra fordítsák. „Az LOZ képviselői a felmondási idő lejáratának kezdete óta minden nap készen állnak a konstruktív tárgyalásra, de a kormány nem élt ezzel a lehetőséggel, amit a szlovák állampolgárok életével és egészségével való hazardírozásnak tekintünk. Ez volt a fő oka a tüntetés összehívásának” – írja a TASR.

Read More

Post Comment