Search by category:
Egyéb kategória

VIDEÓ: Döntőben az Opera Trio

A dunaszerdahelyi Opera Trio bejutott a JOJ Televízió Československo má talent című tehetségkutatójának döntőjébe. Az élő show vége rendkívül izgalmasan alakult.

A középdöntőben a nézői sms-ek döntöttek, a szabályok alapján a zsűri csak értékelte a látott produkciókat, de nem szavazott. A három dunaszerdahelyi magyar zenepedagógus, alkotta trió a Never Enough című musial-slágert dolgozta fel, amelyet legtöbben Kelly Clarkson előadásában ismernek. A színpadon a For You a capella énekegyüttes segítette őket.

A szavazatok összesítését követően bekerültek a legjobb négy közé, ám a szombati elődöntőből csak három produkció juthatott a döntőbe, a  korábban beválogatott versenyzők mellé. Ezért a két legtöbb voksot kapott versenyszám után a négytagú zsűri dönthetett. Ketten közülük – Diana Mórová szlovák színésznő és Jakub Prachař cseh színész, énekes – az Opera Triót juttatta volna tovább, míg másik két zsűritag, Marta Jandová és Jaro Slávik az ukrán légi akrobatákat, Arturt és Esmirát. A műsor szabályai értlemében ilyenkor a nézői szavazatok száma dönt. Mivel az Opera Trióra többen voksoltak, ők jutottak a fináléba.

A három dunaszerdahelyi zenepedagógus, Kevicky Tünde, Kollár Katalin és Kovács Nagy Andrea formációja jövő szombaton tovább versenyezhet a 40 000 eurós fődíjért.

Gratulálunk.

Az alábbi videóban 1:39:30-tól tekinthetik meg az Opera Trio produkcióját:

Read More

Post Comment