Search by category:
Egyéb kategória

Beregi kirándulás

2022 februárját írtunk, amikor lelkészünk, Nt. Molnár Zsolt felvetette egy kétnapos presbitériumi csendes nap lehetőségét, vállalva ezzel a szervezés ügyes-bajos dolgait. Fő célja volt a két egyházközség, Csicser és Vaján presbitériumának kölcsönös megismerése, barátságok kialakulása, és ha szükséges, egymás segítése. Hosszas egyeztetés, tervezés után végül október 7-re az időpontot is kitűzte. És bár az utolsó pillanatban nem várt nehézségek adódtak, a kirándulást mégis sikerült megvalósítani.

Beregdaróc
A magyarországi helység neve számunkra is ismeretlen volt. Megérkezvén a Hét Csillag üdülőközpontban, egy kellemes, családias környezetben találtuk magunkat. Szívélyes fogadtatás mellett foglalhattuk el szálláshelyünket, majd rövid egyeztetés után elkezdődött a csodálatos hely felfedezése. Egy igazi időutazás.

A mezítlábas Notre Dame
Ez nem más, mint Bereg talán legszebb kulturális hagyatéka, a tákosi református templom, melynek legősibb része 1766-ban épült. Történetébe Buda Lajosné Viola néni avatott be minket. Egy kedves üdvözlő verssel fogadott, aztán mesélt a templomról, az építkezés nehézségeiről, a tákosi reformátusok kitartó munkájáról. Arról, mennyire elszántan, elhivatottan dolgoztak azon, hogy ez a templom megépülhessen. Mesélt az árvíz sújtotta károkról, az összefogásról a helyreállítások idején. Abban a templomban mindennek története van. A kazettás mennyezetnek, a szószéknek, a papi széknek, a padoknak, a fehér falaknak és a még mai napig működő harmóniumnak is. Ez a kis református templom már közel 250 éve állja a sarat. Viola néni meghatódva köszönt el tőlünk, mi pedig, akik úgy ittuk a szavait, mint gyermek a mesét, hálatelt szívvel mondtunk köszönetet az értékes ismeretekért. Ez után jött még egy nem várt meglepetés. A templom mellett az egyik „régi ház” előtt türelmesen várakozott ránk egy hölgy. „Ide is térjenek be, ne hagyják ki” – invitált kedvesen, és bevezetett a beregi asszonyok híres keresztöltéses birodalmába. Mintha csak visszarepített volna az időben.

Beregi gyöngyszem
Péntek délutáni kirándulásunkat folytatva egy még régebbi templommal ismerkedhettünk meg. Ez pedig a csarodai Árpád-kori református templom volt, melyet a belső falait díszítő freskók tesznek különösen érdekessé. Megcsodálhattuk a szószéket, a karzatot és a bibliát, amit keresztöltéssel hímzett borítóval láttak el.

Tarpa és a különös fejfák erdeje
Időutazásunkat szombat délelőtt folytattuk. Nagy segítségünkre volt Huszti Elek helytörténész. Megnézhettük a tarpai száraz malmot, és megtudhattuk azt is, hogy a községben a hatból már csak az az egy maradt fenn, amit 1885-ben építettek meg. Megismerkedtünk többek között Esze Tamás egykori kuruc brigadéros, valamint a falu másik híres szülötte, Bajcsi-Zsilinszky Endre (aki a körzet országgyűlési képviselője volt) élettörténetével, és a község más történelmi nevezetességeit is megtekinthettük. Innen egyenes út vezetett Túristvándira, ahol megtekinthettük a még ma is működő vízimalmot. Mély benyomást keltett mindannyiunkban a szatmárcsekei református temető, melynek különlegességét és varázsát a jellegzetes fejfák és temetkezési szokások nyújtották. Itt mi is leróhattuk kegyeletünket Kölcsey Ferenc síremléke előtt, elhelyezve nemzeti színű koszorúnkat. Idegenvezetőnk kirándulásunk végén szívügyének érezte, hogy megmutathassa a környék legkiemelkedőbb természeti értékét, a Tarpai-hegyet, mely a maga 154 méterével kimagaslik a beregi síkságból. Vendéglátónk kirándulásunk végén pazar ebéddel búcsúzott tőlünk, mi őszinte szívvel ígértük, hogy tovább visszük jó hírüket. Különös élmény volt a falvak mind a mai napig megőrzött régi, takaros kis házainak látványa, a hely maga a nyugalom szigete.
 

Szöveg Rajczi Emília

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/47. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Read More

Post Comment