A legzöldebb görög gyöngyszem: Korfu
Korfu Görögország legzöldebb szigete, tengerpartjai váltakozóan homokos és kavicsosak, a turistát nem éri csalódás, ha úti célként ezt a csodás helyet választja. Ezekben az időkben bizony már a télre készülünk,…
Korfu Görögország legzöldebb szigete, tengerpartjai váltakozóan homokos és kavicsosak, a turistát nem éri csalódás, ha úti célként ezt a csodás helyet választja. Ezekben az időkben bizony már a télre készülünk,…
Elérte a Földtől mért legnagyobb távolságát az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Orion űrhajója – közölte kedden a NASA. Indulása után mintegy 13 nappal az amerikai Artemis 1 Hold-misszió körülbelül 432…
Ebeden járt Sára. Itthon voltál, nálunk voltál Ebeden. Igaz, csak öt éjszaka, bő négy nap volt, de itt voltál velünk. Papával, ómamával, Rékával. Ketten jöttetek apukáddal, anyukád ugyanis dolgozott, épp…
Kedd reggel kigyulladt a 29-es autóbusz, amely Dévényújfaluból (Devínska Nová Ves) tartott a főváros központjába. Nem sokkal 7 óra után csaptak fel a lángok a busz hátsó részében, sűrű, fekete…
Igen, vannak a mindennapok, az azokkal járó mindennapi teendők, élethelyzetek, megoldandó dolgok. Kinek több, kinek meg még több jut, mostanság pláne. Mégis azt mondom, itt az ideje hangolódni. Nem a…
Ukrajna már 30 gyalogsági harcjárművet (BVP-1) vett át Szlovákiától – tájékoztatott a közösségi hálón Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter. Már decemberben megérkezik Szlovákiába az első Leopard 2 A4-es tank Németországból,…
A köd után nehány órára a nap is kisüthet. Derült vagy enyhén felhős lesz az égbolt, nyugaton megnövekszik a felhőzet. Délelőtt helyenként ködre számíthatunk. Enyhe, legfeljebb 20 km/órás déli, délkeleti…
A fiatalos platformon található receptek jellemzően minimális hozzávalót tartalmaznak, egyszerű és gyors az elkészítésük, mégis van bennük valamilyen csavar… 30 perc Datolyás energiaszelet Hozzávalók: 1 bögre mandulaliszt, 3 nagy ek.…
Szlovákiában megkezdődött a NATO többnemzetiségű harccsoportja alakulatainak tervezett rotációja, ennek keretében november 28-a és december 4-e között járművek közúti és vasúti átcsoportosítására is sor kerül – figyelmeztetett a védelmi tárca.…
Folyik a SpaceX Starship űrhajójának fejlesztése, amellyel évtizedünk közepén két űrhajós juthat a Holdra. A fejlesztés nem zökkenőmentes, néhány akadály még legyőzendő, de az érintettek bizakodók.